BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újból reneszánszukat élik itthon a nyereménybetétkönyvek

Miközben a két és fél millió hazai nyereménybetét együttes értéke meghaladja a nyolcvanmilliárd forintot, csaknem nyolcszáz ki nem váltott autó- és tárgynyeremény pénzbeli ellenértéke várja gazdáját – van köztük olyan, amelyik már 1982 óta.

A nyereménybetétek száma­ és volumene az elmúlt négy-öt évben erősen megnőtt – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A piacon jelenleg két magyarországi kibocsátó osztozik: a hagyományos OTP Bank mellett a Takarék Csoport is értékesít nyereménybetétet – náluk nem csak gépkocsit sorsolnak. Az OTP-nél jelenleg mintegy 2,9 millió gépkocsinyeremény-betétkönyvet tartanak nyilván, amelyekbe a tulajdonosok mintegy 90 milliárd forintot fektettek. A jegybanki tájékoztatás szerint az újonnan váltott nyereménybetétek összege is folyamatosan nő:

a korábbi öt- vagy tízezer forintos helyett sokan ma már legalább ötvenezer forintost váltanak ki.

A konstrukció népszerűségéhez hozzájárulhat, hogy a banki kamatok szintje alacsony, miközben ennél a terméknél – a szerencseelemnek köszönhetően – akár kis befektetéssel is komoly nyereség érhető el.

Fotó: VG

A bankok nem közvetlenül a tulajdonosnak fizetik ki a kamatot a nyereménybetét esetében, hanem összegyűjtik, s ebből rendszeresen (például havonta vagy negyedévente) autó- és tárgynyereményeket (robogókat, vásárlási utalványokat) sorsolnak ki az ügyfelek között.

Az vehet részt a sorsoláson, aki előzetesen legalább egy hónapig birtokolja a vásárolt nyereménybetétet.

Minél nagyobb összeget köt le valaki, annál nagyobb az esély a nyerésre, mert a nagyobb címletű betéteket (az alapbetétösszeghez viszonyított értékének függvényében) arányosan többször teszik be a sorsolási jegyzékbe. A szerencsés nyertesek nyereménybetéteinek számait a bankok honlapjukon, a bankfiókokban kifüggesztett nyereményjegyzéken, napilapokban, sőt mobiltelefonos applikáción is közzéteszik – tájékoztatott az MNB.

A teljes cikk a csütörtöki Világgazdaságban olvasható

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.