BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradt erő a nyomdapapírban

Az erős negyedéves eredmények ellenére az ANY Biztonsági Nyomda célárfolyamát és ajánlását sem módosította a Wood elemzőház.

Változatlan, 1406 forintos célár mellett továbbra is tartásra ajánlja az ANY Biztonsági Nyomda részvényeit a Wood a társaság múlt heti, várakozásokat felülmúló gyorsjelentését követően. Az ANY árbevétele éves alapon 9,2 százalékkal nőtt a második negyedévben, a brókercég becslését pedig 8,3 százalékkal haladta meg a nyomdaipari vállalat. Az eladások bővülése főként a május végi európai parlamenti voksolásra szállított nyomtatványmegrendeléseknek köszönhető, amelyek felhúzták a biztonsági termékekből származó bevételt.

A vállalatot segítette a kártyagyártási szegmens növekedése is, de a brókercég elemzése szerint a bázishatás is hozzájárult a vártnál magasabb forgalomhoz, ugyanis a tavaly áprilisi parlamenti választáshoz kapcsolódó megrendeléseket az első negyedévben könyvelte el a vállalat, míg az idei májusi EP-választás megrendeléseit a második negyedévben.

Az EBITDA soron elért 829 millió forint a tényadatot 9, a Wood előrejelzését pedig 11 százalékkal szárnyalta túl, az erősödés az eladások bővülése mellett a profitabilitás javulásának tudható be, az utóbbiban az anyagköltségek és a személyi jellegű kiadások jobb menedzselése is szerepet játszott. A vállalat a június végén lezárt negyedévben 9,6 százalékos EBITDA-marzzsal dolgozott. Az elemzőház ugyanakkor kiemeli: az első fél évben elért 9,8 százalékos profitkulcs elmarad az egész évre várt 11 százaléktól. A Wood 2019-ben összesen 3,05 milliárd forintnyi EBITDA-ra számít, ennek 52 százalékát már teljesítette is a cég, ezért a gyorsjelentés összességében semlegesnek ítélhető. A növekvő EBITDA-trendet követte az adózás után elért 336 millió forintos eredmény is, amely az egy évvel korábbit 10 százalékkal, a

Wood becslését pedig 12 százalékkal múlta felül.

A nyomdapapír árfolyama az erős beszámoló közzétételét követően gyengült, tegnap 1295 forinton jegyezték a részvényt. A Wood változatlanul hagyott, 1406 forintos célára alapján így 7,75 felértékelődési potenciál rejlik a részvényben.

A Wood elemzője

éves szinten

11

százalékos profitkulcsot vár a nyomdatársaságtól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.