BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Követte a lejtőn a többieket a BUX

M. E. | A főbb európai tőzsdeindexekhez hasonlóan a BUX is leszálló ágba került tegnap a kínai koronavírus által okozott járvány villámgyors terjedésének hatására. A pesti börze vezető mutatója 1,3 százalékkal 43 929 pontra gyengült, míg a teljes részvénypiac forgalma 8 milliárd forint alatt maradt. Az OTP részvényei 4,8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát, a bankpapír kurzusa 1,8 százalékkal 14 470 forintra esett. Ugyancsak 1,8 százalékot veszített értékéből a Mol, amely 2662 forinton hagyta el a parkettet. Jobb képet mutatott a Richter, amely 0,3 százalékkal 6560 forintig ereszkedett, és a Magyar Telekom, amely 0,3 százalékos erősödés után 457 forinton zárt. A Telekomon kívül csupán három másik részvény drágult. A Kulcs-Soft 1,4 százalékkal 2960 forintra, a PannErgy 0,3 százalékkal 732 forintra, az Enefi pedig 2,2 százalékkal 379 forintra növelte értékét. A legnagyobb veszteséget a Kartonpack szenvedte el, amely csaknem 4 milliós forgalom mellett 13 százalékkal 20 ezer forintra zuhant. Napközben 338 forint felett is járt az euró,

lapzártánkra azonban 337,6 forintig korrigált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.