Az online közgyűlés jogi feltételeit kevesen teremtették meg
M. E. | A nagy közkézhányaddal rendelkező cégek közgyűlésein a létszám jóval meghaladhatja a száz főt, ennyire korlátozta a friss kormányrendelet az ilyen események résztvevőinek számát. A számviteli törvény viszont előírja, hogy május 31-ig fel kell tölteni a közgyűlés által elfogadott éves mérlegbeszámolót az Igazságügyi Minisztérium portáljára. Az ellentmondás feloldása nem egyszerű feladat.
A Baker McKenzie összefoglalójában felhívta a figyelmet: a társasági jogi szabályozás főszabályként megköveteli, hogy a döntéshozatali szervek tagjai – ideértve a részvényeseket és a vezető testületi tagokat – személyesen vegyenek részt a döntések meghozatalában, és a törvény nem ad ez alól mentességet az egészségvédelmi ajánlások betartására való hivatkozással sem.
Az összefoglalót jegyző Orosz Dániel ügyvéd és Simkovicz Benjámin ügyvédjelölt arra is kitért, hogy ha ezt a lehetőséget a cég alapító okirata vagy más társasági jogi dokumentuma tartalmazza, akkor az ülések személyes részvétellel való megtartását helyettesíthetik az elektronikus hírközlő, illetve online eszközök használatával tartott ülések, vagy az írásbeli határozatok. Nehézséget okoz, hogy a társasági jogi okiratok ebből a célból történő módosítására szintén csak személyes részvétellel kerülhet sor. Az ilyen kivételes esetekben is érvényesülnek azok az általános szabályok, hogy a részvényeseknek, vezető tisztségviselőknek és a társaságoknak is úgy kell eljárniuk, ahogy az ilyen helyzetben tőlük elvárható, továbbá senki sem gyakorolhatja a jogait visszaélésszerűen.


