BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét jó erőben volt az OTP

M. E. | Az OTP-részvények 4,9 százalékos drágulásának köszönhetően tartotta tegnap a lépést a pesti tőzsde a meghatározó európai börzékkel. A BUX 0,9 százalékos emelkedés után 32 994 ponton zárt. A magyar részvénypiac forgalma 23,2 milliárd forint volt, ebből az OTP-re egyébként több mint 17 milliárd forint jutott, a bankpapír 10 130 forinton zárt. A legnagyobb magyar bank zárás után közölte, hogy a járvány miatt biztosított hiteltörlesztési moratórium miatt adózás előtt akár 26 milliárd forint egyszeri veszteség is érheti, melynek egyösszegű elszámolására az első negyedévben kerül sor. A többi blue chip közül a legrosszabbul a 2,2 százalékkal 1867 forintra gyengülő Mol teljesített. A Richter árfolyama 0,9 százalékkal 5810 forintra süllyedt, míg a Magyar Telekom 360 forinton stagnált.

A kisebb papírok mezőnyéből kitűntek – a mától a BÉT terméklistáján már Delta Technologiesként jegy­zett – Est Media-részvények, melyek 250 millió forintos forgalom mellett 11,5 százalékkal 58 forintig raliztak. A forint gyengült az euróhoz képest, lapzártakor az euró 355,6 forinton állt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.