BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól indult a nap a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális, 0,35 pontos emelkedéssel, 29 494,54 ponton nyitott pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 0,35 pontos emelkedéssel, 29 494,54 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest gyakorlatilag stagnált.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint felpattanás jöhet a tőzsdén, pozitív korrekcióval indulhat pénteken a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, miután némileg megnyugodott a nemzetközi befektetői hangulat.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 9000 forintnál található az érdemi ellenállási szint, támasz pedig 8000 forintnál lehet. A Mol árfolyama az olaj csütörtöki felpattanásának köszönhetően el tudott rugaszkodni az 1500 forintos szintről, a következő fontos ellenállási tartomány 1700-1750 forintnál lehet. A Richter grafikonján 5400 forintnál húzódik fontos támasz, és 5800 forintnál ellenállás. A Magyar Telekom árfolyamában a 340 forintos és a 360 forintos szintekre érdemes figyelni – írta előrejelzésében Varga Zoltán.

Az Equilor szenior elemzője kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank arra kéri a bankszektorban tevékenykedő vállalatokat, hogy legalább szeptemberig halasszák el az osztalékfizetéssel kapcsolatos döntéseiket. A felügyeletet ellátó szerv enyhíti a szabályozást, és csökkenti az ágazat adminisztratív terheit.

Varga Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalati és lakossági hitelmoratórium összesen 450 milliárd forintnyi bevételkiesést okozhat a bankszektornak, amely arra kéri a kormányt, hogy 2021-től törölje el az összes extra terhet, beleértve a bankadót is.

A CIB elemzői stabilizálódó piacokat jeleznek, miután az óriási költségvetési és monetáris stimulus csütörtökön elkezdte éreztetni hatását.

A részvénypiacok stabilizálódtak, szolid emelkedést mutattak a korábbi zuhanást követően, csökkentek a fejlett állampapírpiaci hozamok, 20-25 százalékot ugrott az olaj jegyzése, és további jó hír, hogy a mai ázsiai kereskedésben sem omlottak össze újra a piacok – olvasható a CIB elemzésében. Ugyanakkor a CIB elemzői felhívták a figyelmet: ez nem jelenti azt, hogy innentől tartósan javulni fog a hangulat, a piaci feszültségek nem tűntek el teljesen.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,91 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 29 494,19 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 123 forinttal, 8,19 százalékkal 1625 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 515 forinttal, 5,76 százalékkal 8425 forintra csökkent, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,57 százalékkal 350 forintra esett, forgalma 316,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,26 százalékkal 5650 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.