Pénz- és tőkepiac

Összehangolt hitelcsomagot hirdetett az MFB

A vállalkozások járvány okozta likviditási problémáinak orvoslása mellett az ellátási láncok helyreállítását és a hazai tulajdonban lévő vállalatok megvédését, lehetőségeik bővítését szolgálja az MFB Csoport által meghirdetett, csaknem ezerötszázmilliárdos hitel-, garancia- és tőkeprogram – mondta Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója.

Régóta várta a piac a bejelentéseket a kormányzati hitelprogram újabb elemeiről, amelyekben hangsúlyos részt képviselnek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Csoport termékei. Mennyire volt nehéz összerakni egy ilyen komplex programot?

Izgalmas, sok munkával teli hónap áll a hátunk mögött, hiszen az MFB történetében példátlanul nagy, összesen 1490 milliárd forint összegű finanszírozási csomagot állítottunk össze, amely az MFB Csoport teljes finanszírozási eszköztárát és termékportfólióját érinti. Azt kell mondanom, hogy ahhoz, hogy a most meghirdetett termékportfólió ennyi idő alatt összeálljon, az is kellett, hogy az MFB az elmúlt évben átgondolta a stratégiáját, számos területen egyszerűsítettünk, átszerveztük, rugalmasabbá tettük a folyamatainkat, és – mert ez is kiemelkedő jelentőségű volt – számos új saját hitelterméket fejlesztettünk. A mostani hitelprogram sikerét pedig az biztosítja, hogy az elmúlt években kipróbált, megbízható partneri körrel dolgozhatunk a mikrohitelezésben kiterjedt tapasztalatokkal rendelkező pénzügyi vállalkozásoktól kezdve az MFB Pontokat működtető kereskedelmi bankokig és piacialap-kezelőkig.

Egy kereskedelmi banknak is dicséretére válna a mikroszegmens hitelezése, nemhogy egy fejlesztési banknak. Mégis elnyerték ezt

a feladatot. Miért?

Itt nem közvetlen mikro­hite­lezésre kell gondolni. Az elmúlt évben sikeresen debütált a Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukciónk, ahol épp januárban jelentettük be a keretemelést. Adva volt tehát a csatorna, amelyen keresztül hatékonyan tudjuk kínálni az MFB Krízis nevű új termékünket. A program forrásai – akárcsak a korábbi termék esetében – a velünk szerződő pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhetők el, amelyek működési kultúrájukból, szervezetük méretéből adódóan hatékonyan érik el a mikro- és a kisvállalkozásokat. Ráadásul kellő ismerettel és kompetenciákkal rendelkeznek annak érdekében, hogy ügyfeleik részére egyedi szakmai elbírálást és mentorálást is nyújtsanak a hiteligénylés folyamatában.

A mikro- és a kisvállalati szegmens ettől függetlenül a bankok számára nehezen hitelezhető terület, erős a kockázat.

A mostani válságban ugyanakkor éppen ez a kör az, amely a legsérülékenyebb. Egy fejlesztési banknak, szemben a piaci alapon működő bankokkal, az a feladata, hogy a lehető legkönnyebb, legátláthatóbb módon enyhítse a nemzetgazdaságilag fontos szektorok terheit, úgy, hogy az adósságszolgálat kitermelhető legyen. Mindezek miatt épül be a programba az 1,58 százalékos kamattámogatás. Mivel a piacra bocsátott 180 milliárd forintos keretösszeg forrása az MNB NHP Hajrá programja, az ügyfél terhe maximum 2,5 százalék lehet, amelyet 0,1 százalékos kezességvállalási díj egészít ki. A finanszírozás így 4 százalékon történhet, de hogy tovább porlasszuk a kockázatokat, a termékbe 80 százalékos állami kezességvállalás is beépül, amelynek révén az ügyfelek jóval nagyobb része elől hárulhat el a fedezetállítási akadály.

A mikro- és kisvállalati szegmenst eddig az MFB Pontokon keresztül is kiszolgálták. Itt várható változás?

Az MFB feladata a visszatérítendő EU-támogatások allokálása volt, ebben a tekintetben az MFB Pontokon keresztül kiválóan teljesítünk: az elmúlt év végéig csaknem 655 milliárd forint uniós forrásra érkezett be igény az MFB Pontokon keresztül. Az itt elérhető programok közül az egyik legsikeresebb a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogram (Ginop-8.3.5) volt. Miután az Euró­pai Unió a válság kapcsán megkönnyítette a még le nem kötött kohéziós források újraallokálását, bankunk úgy döntött, hogy a még meglévő források nagyobb részét ebbe a hitelprogramba csoportosítja át, amelynek révén a KKV Technológia Hitelprogramban 110 milliárd forintnyi új forrás keres magának vállalkozói partnert.

Az MNB felmérése szerint a hazai kkv-szektor vállalatainak most a likviditás biztosítása az elsődleges, 40 százalékuk számol úgy, hogy a bérek rendezésére is hitelt kell felvennie. Ez nem épp beruházási boom.

Hasonló adatokat mutatnak saját felméréseink is, ezért például a technológiai hitelprogram 50 százalékát likviditási célra használhatják fel a vállalkozások. Miután két termék fut majd párhuzamosan, arra is van lehetőség, hogy a cég a napi likviditási gondjait az MFB Krízis Hitellel orvosolja, a tervezett beruházást pedig nullaszázalékos hitel mellett valósítsa meg, amellyel azért könnyebben kijön a matek. Természetesen az lesz a gyakoribb, hogy a két igény nem együtt jelentkezik. Mi úgy számolunk, hogy nagyobb érdeklődés a beruházási hitelcél iránt nyár végén, ősszel jelentkezik.

A nagyobb, nemzetgazdaságilag fontos vállalati beruházások finanszírozása régóta fejlesztési banki feladat. Most, a gazdaság újraindításakor fontos szerep hárul ezekre a cégekre. Nekik miként szól az ajánlat?

Az MFB Versenyképességi Hitel­programja egyértelműen beruházáscentrikus, noha természetesen itt is van lehetőség forgóeszköz-finanszírozásra, sőt akár hitelkiváltásra is. Mi mégis úgy gondoljuk, hogy az egy–tíz milliárd forint közötti összegben igényelhető, 150 milliárd forintos keret jó része olyan cégekhez kerül, amelyek fejleszteni szeretnének. Azt látjuk ugyanis, hogy a likviditással rendelkező cégek most igyekeznek előnyükre fordítani a járvány miatti kényszerű helyzetet: elvégzik azokat a szükséges fejlesztéseket, amelyekkel szintet tudnak lépni. Nagyszabású IT- és digitalizációs fejlesztések indultak el, de például a szállodaiparból is többen érdeklődtek források iránt, hogy a kényszerű szünet idején a régóta esedékes felújításokat elvégezhessék. Emellett a jelenlegi helyzetben arra is fedezetet kell teremteni, hogy a válságállóbb vállalatok átvehessék a kevésbé válságálló cégeket, így csökkentve a válság gazdasági hatásait, és megteremtve a lehetőségét annak, hogy a magyarországi cégek tovább erősödjenek. Az MFB-nek korábban már volt konstrukciója, amely a generációváltást volt hivatott támogatni, úgy vélem, a jelenlegi piaci környezetben szép számmal lesznek olyan, jól működő hazai vállalkozások, ahol a tulajdonos már nem vállalja, hogy egy újabb válságból kivezeti a cégét. Meg kell teremteni a finanszírozási lehetőségét annak, hogy a cég új, lehetőleg hazai kezekbe kerülhessen. Miután az üzletrésznek, a részvénynek és az egyéb értékpapíroknak a banki standard szerint nincs biztosítéki értékük, ezért fontos volt, hogy a hitelünk a 80 százalékos állami készfizető kezesség segítségével nagyon alacsony, beruházási hitelnél mindössze minimum 50 százalékos fedezettel elérhető legyen. Így könnyebb ezeket az akvizíciókat végrehajtani.

A korábbi válságok tapasztalata, hogy viszonylag lassú a kilábalás, ezért erősen megnő a hitelek visszafizetésének kockázata. Évek óta hallani arról, hogy merészebb garanciarendszerre lenne szükség. E téren milyen lépéseket tettek?

Azt gondolom, hogy ahogy a csoport többi tagja, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. is nagymértékű üzleti profilú átalakításon esett át, a korábbiaknál lényegesen egyszerűbben és nagyobb kockázat mellett vállalt már be garanciákat. Most azonban ennél is többre van szükség, ezért a nehéz helyzetbe kerülő hazai vállalkozások megsegítésére minden eddiginél magasabb összegű, 500 milliárd forintos hitelgarancia-program indul Krízis Garanciaprogram néven, 90 százalékos állami garanciavállalás mellett. A hitelösszeg 0,25–2 százaléka között lehet a garanciavállalás éves díja, az állam pedig 1 százalékos díjtámogatást nyújt. Emellett az MFB azon hitelekre, amelyek nem férnének bele a Garantiqa kezességvállalásába – ezek az ötmilliárd forint feletti kölcsönök –, saját terméket dolgozott ki, az MFB Vis Maior Garanciaprogramot. Ezt a garanciát a kereskedelmi bankok kkv-k és nagyvállalatok részére nyújtott, maximum hatéves lejáratú hitelekhez adjuk. A garancia mértéke itt is 90 százalékos. A megoldást az Európai Bizottság arról szóló döntése tette lehetővé, hogy a válságra való átmeneti intézkedésként a nagyvállalatok is kedvezményes díjú garanciaterméket kaphatnak.

A magyar vállalkozói élet sajátja még mindig a tőkehiány. Márpedig a válságállósághoz pénz kell.

A fentiekre figyelemmel az MFB Csoport négy új tőkeprog­ramot dolgozott ki. A KKV Mentő Tőkeprogramunk egyértelműen az ön által említett forrás­prob­lémákat igyekszik kezelni. A második alapunk egyfajta befekte­tésmentésnek is betudható: a korábbi években számos kockázatitőkebefektetés kereste az ígéretes startupvállalko­zásokat. E cégek számára a válság a várt vagy remélt felívelést akasztja meg ezekben a hónapokban, ám később még nagyobb felívelésre számíthatnak. Kár lenne veszni hagyni az eddigi befektetéseket, ezért segíti ezeket a vállalkozásokat a Startup Mentő Tőkeprogramunk. Ahogy azt már a versenyképességi hitelnél is említettem, stratégiai cél, hogy védelmet biztosítsunk a hazai vállalatoknak. Márpedig az elmúlt két hónapban azt látjuk, hogy a külföldi tőke keresi azokat a célpontokat, ahol olcsón új befektetéseket eszközölhet, vagy épp a meglévő befektetéseinek piacát erősítheti meg egy-egy akvizícióval. A fentiek miatt tartottuk fontosnak, hogy a bajba jutott stratégiai cégeknek eszközt biztosítsunk vállalat- és ingatlanfelvásárlásokhoz belföldön és külföldön is. Kiemelt cél, hogy az ellátási láncok homegenitását elősegítsük. A járványhelyzetben jól látható, hogy egyetlen részegység beérkezésének elmaradása az egész gyártósort leállítja. A fejlesztések forrását biztosító Krízis Tőkeprogram I–II.-be a csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. mellett magán-tőkealapkezelők bekapcsolódására is számítunk.

Az egyes programokban

90

százalék az állami garancia

Ezek is érdekelhetik