BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedéssel nyitott a BUX

A BUX 34 160,88 ponton nyitott pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,31 pontos emelkedéssel, 34 160,88 ponton nyitott pénteken.

Csütörtöki záróértékéhez képest 0,05 százalékkal erősödött.

Emelkedést várt nyitás előtt az elemző

A nemzetközi befektetői hangulat javulásával párhuzamosan a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is felfelé vehetik az irányt az árfolyamok a kétnapos csökkenés után pénteken az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán, kommentárjában közölte, az OTP árfolyama csütörtökön 9 ezer forint alatt zárt, ha a részvény árfolyama pénteken erősödni tud, akkor további emelkedés várható, ellenkező esetben viszont a csökkenésről szólhatnak a következő napok.

A Mol csütörtökön 1992 forinton zárt, de az elemző szerint a részvények ára könnyedén ismét meghaladhatja a 2000 forintot.

A Richter jegyzése a 6800-7000 forintos sávba szorult be, a két szélső értékre érdemes figyelni a pénteki kereskedésben. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,18 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel, 34 144,57 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,40 százalékkal 1992 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 2,42 százalékkal 8875 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 7 forinttal, 1,75 százalékkal 393 forintra gyengült, forgalma 156,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 6935 forintot ért, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.