Kissé megtorpant a Richter sztárgyógyszere
Éves összehasonlításban továbbra is erős növekedés jellemzi a Richter vezető termékének, a Vraylarnak az amerikai forgalmát, a negyedéves összevetés viszont megtorpanást mutat. A cariprazine-hatóanyagú antipszichotikumból 277,3 millió dollár értékben fogyott az év első negyedében – közölte gyorsjelentésében a termék ottani kereskedelmi jogaival rendelkező Allergan gyógyszercég.
A negyedéves eladási adat 93 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában elértnél, azonban elmarad a 2019-es záró negyedévi 283,1 millió dolláros értéktől. A magyar cég részvényének árfolyama 1 százaléknyit esett közvetlenül a hírt követően. Becslések szerint a Vraylar január–márciusi forgalmából ötvenmillió dollárnak megfelelő royalty illeti meg a Richtert. Az Allergan negyedéves eredménye 379 millió dollár lett. | S. V.
Vezetői tranzakciók a kispapírokban
Virág Ferenc, az ENEFI vagyonkezelő igazgatósági tagja a vállalat tízezer törzsrészvényét vásárolta meg – derült ki
a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent közleményből. Virág Ferenc a Random Capital közreműködésével jutott hozzá a pakettjéhez, mintegy 298 forintos átlagáron, az igazgatósági tagnak a tranzakció után továbbra is birtokában van több mint 311 ezer elsőbbségi papír. A Kulcs-Soft-alapító Kulcsár Tibor saját cége 12 ezer papírjától vált meg a vállalat csütörtöki tájékoztatása szerint. A részvényeket átlagosan 1685 forinton értékesítette, de a tranzakció után is több mint 5,5 millió papír van tulajdonában az informatikai vállalatnál. Kulcsár Tibor az elmúlt hetekben jellemzően inkább vásárolt, méghozzá több ezer Kulcs-Soft-papírt. | C. D.


