Megszüntetik az eszközkezelőt
Teljesítette feladatait a 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.), ezért a kormány kezdeményezi a társaságra vonatkozó törvény hatályon kívül helyezését, egyúttal a NET Zrt. megszüntetését. A hír annak fényében nem meglepő, hogy az idei költségvetésben lényegében csak fél évre megfelelő költségkeretet határoztak meg a társaságnak, amely tavaly átlagosan tízből kilenc, összesen 28 ezer korábban bajba jutott devizahiteles családnak adta meg a lehetőséget, hogy visszavásárolhassa az otthonát. Az előterjesztők szerint a fennmaradó feladatokat – a részletvétellel vásárlók és a továbbra is bérleti konstrukcióban maradó 4600 ügyfél kiszolgálását – a jövőben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látná el. A döntés leginkább azért lehet elgondolkodtató, mert a koronavírus-járvány okozta válság nyomán jól jöhetett volna a NET Zrt. tapasztalata a moratórium utáni időszakban az adósok ügyeinek intézésében.


