BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérsékelt profit az MKB-nál

Miközben a hitel- és betétoldalon már látszik a szintlépés, az eredménysorokon egyszeri és a járványhoz köthető okok miatt ez még nem egyértelműen mutatkozik meg az MKB negyedéves adataiban.

Az MKB Bank Nyrt. 2020 első negyedévét 5,78 százalékkal, 2029,9 milliárd forintra emelkedő mérlegfőösszeg mellett a tavalyi csaknem másfél milliárdos veszteséghez képest 1,8 milliárd forint adózott nyereséggel zárta. A korrigált adózás utáni eredményt tekintve szebben teljesített a bank: a 7,94 milliárd forintos eredmény közel 230 százalékos növekedés. A korrekciós tételek között a bankadó 3,28 milliárdos tétele mellett található a bank egymilliárd forintos felajánlása a védekezés költségeire.

Az összkép ugyanakkor vegyesen is értékelhető: a tavalyi negyedik negyedév közel 8 milliárdos adózott eredményéhez képest jelentős a visszaesés, emellett a koronavírus-járványhoz köthető tőkepiaci átértékelődések az MKB bázisévi 2,28 milliárdos teljes időszaki átfogó eredményének a 9,83 milliárdos veszteségbe fordításában 8,08 milliárd forint értékben voltak felelősek.

A bank működési költségei moderáltan, 3,2 százalékkal 9,9 milliárd forintra emelkedtek csak, Ginczer Ildikó üzleti vezérigazgató-helyettes külön kiemelte, hogy a költség-bevétel arány 56,9 százalékra tudott mérséklődni a bázisév 86,1 százalékáról.

Az üzleti területen ugyanakkor látszik, hogy az MKB valóban szintlépést tervezett a pandémia előtt. Az éves szinten 10 százalékkal, ezermilliárd forint fölé jutó hitelállomány-bővülésből közel 90 százalékot az idei első negyedév hozott, s bár tavaly március végéhez képest 40 milliárd forinttal kevesebb betétet őriztek az ügyfelek a bankban, az 1370 milliárdos állományhoz az kellett, hogy év vége óta 144 milliárd forinttal növekedjen a betétállomány.

A bank az egy évvel korábbi 6,6 százalékkal szemben 3,9 százalékos nem teljesítő hitelállománnyal várta a vírust, ezen belül látványos volt a lakossági nem teljesítő hitelállomány 13,7-ről 5,46 százalékra csökkenése. Az első negyedéves eredményt ennek hatására 1 milliárdos céltartalék-visszaírás is szépítette. A nettó kamateredményben ugyan­akkor nem látszik a bővülés, a gyorsjelentés szerint az éves szinten 28, a tavalyi negyedik negyedévhez képest 12 százalékos visszaesést mutató 7,75 milliárdos eredmény oka, hogy az ügyfélportfólión elért stabil nettó kamateredményt a banki könyvi portfólió csökkenő kamateredménye erodálta. A 6 milliárdos nettó jutalékeredmény viszont 14 százalékos megugrás éves bázison, ám közel negyedével elmaradt a tavalyi utolsó negyedév adataitól. Ezt a bank a szezonalitás mellett egyértelműen a koronavírus-járványnak tudja be: a moratórium visszavetette a jeletős induló jutalékkal járó új hitelfolyósításokat, míg az utazási korlátozások a legmagasabb jutalékkal járó külföldi költéseket annullálták.

Összességében a bank bruttó bevétele 56 százalékkal, 17,4 milliárd forintra emelkedett, amelyet a tavalyi 4,8 milliárdos mínuszhoz képest 3,7 milliárdos pluszba forduló egyéb bevételi sor támasztott meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.