Új szereplő pörgetheti fel az online zeneszolgáltatást
Eddig jellemzően külön iparági szereplők uralták a streaming-zeneszolgáltatásokat, amelyek kifejezetten erre az új igényre építették fel üzleti modelljüket. Mind a Spotify, mind a Deezer kiemelten ezzel a területtel foglalkozik, de az Amazon zenei kínálata is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Most azonban olyan versenytárs érkezik a piacra, amely a hardvergyártásból léphet át a szoftverek piacára, és mivel egyre többen hasonlítják a cég üzleti terveit az Apple-éhez, akár sikertörténet is formálódhat az új megközelítésből. A Sonos Inc. eddig elsősorban minőségi hangtechnikai eszközök gyártásával hívta fel magára a figyelmet, ebben egyébként kellőképpen sikeres is volt. A Sonos Radio applikációt egyértelműen a fent említett streamingszolgáltatók versenytársaként mutatta be a cég áprilisban, az első sikereken felbuzdulva a fejlesztés folyamatos. A számtalan elérhető rádió mellett a tematikus zeneválogatásokra helyezte a hangsúlyt a szoftver készítője. Nem csak a zenei stílusok vagy a felhasználó preferenciája alapján kerülnek különböző mixek a kínálatba, számos híres DJ vagy rádiós műsorvezető saját válogatásait, kedvenc zenéit is lehet hallgatni.
Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a Sonos megkezdte a szolgáltatás és a hardverek összekapcsolását, vagyis kifejezetten az új streaming lendületét meglovagolva olyan otthoni hangfalszetteket dobott piacra, amelyekkel a lakás különböző pontjain lehet összehangoltan hallgatni a felhasználók számára legkedvesebb zenei válogatásokat. Ennek az iránynak pedig egyértelműen jót tett a „maradj otthon” időszak, amellyel a cég ölébe újabb lehetőség hullott. Habár az első negyedév 175 millió dolláros bevétele még elmaradt az elemzők 200 milliós várakozásától – elsősorban a március második felére bezáró kiskereskedelmi egységek miatt –, Patrick Spence vezérigazgató véleménye szerint az online átállás a vártnál gyorsabban sikerült, a második negyedévben javulhatnak a számok. A cég közzé is tett ezzel kapcsolatban egy riportot, amely arról számol be, hogy a saját weboldalukon értékesített termékek száma áprilisban 400 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az összesített áprilisi értékesítés ugyan 5 százalékkal elmarad a 2019-eshez képest, de ugyanez márciusban 17 százalékos visszaesést mutatott, tehát a javulás szemmel látható.
A biztató üzleti folyamatok és az új applikáció kedvező fogadtatása egyaránt azt eredményezte, hogy a cég egyre inkább felkeltette a befektetők és az elemzőcégek érdeklődését is. A legújabb lökést az adta, hogy az elsősorban shortolási ötleteiről híres Citron Research elemzője meglepően optimista forgatókönyvet publikált a Sonosszal kapcsolatban. Az elemzés kiemeli, hogy a vállalat az egyik elfeledett nyertese lehet a járványidőszaknak, és könnyen válhat felvásárlási célponttá akár az Apple, akár az Amazon számára. Ennek eredményeként a célárfolyamot 30 dollárra tették, ami több mint duplája az aktuális árnak. Emellett a részvény grafikonja is kedvező képet mutat, hiszen a márciusi mélypont óta egyértelmű az emelkedő trend felépülése. Az RSI egyelőre nem mutat túlvett állapotot, és miután az árfolyam áttörte a 76,4 százalékos Fibonacci-szintet, a következő cél az idei év csúcsát jelentő 16,88 dolláros érték lehet.
Érdekes mozgások voltak a Sonos-részvény opciós piacán is az elmúlt napokban, hiszen erősen megnőtt a vételi opciók nyitott kötésállománya, ennek hatására az implied volatilitás, vagyis az opció relatív alul- vagy túlárazottságát jelző mutató a legmagasabbra szökött valamennyi Nasdaq-részvény közül.


