Nyitott kérdés marad jövőre is a törlesztési moratórium
Egy százalék feletti emelkedéssel korrigált pénteken az OTP-részvény, de még így is rég látott gyatra hete volt a bankpapírnak, amely március óta nem látott eladói hullámtól sújtva 10,24 százalékkal esett. Pénteken a Magyar Nemzetben interjú jelent meg Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadóval, aki arról beszélt, hogy a hiteltörlesztési moratóriumot az adott krízishelyzetnek megfelelően szükséges alakítani, és jövő tavasszal (ha a helyzet indokolttá teszi) lehetséges a felfüggesztés további meghosszabbítása. Az utóbbi enyhén negatívnak tekinthető hír az OTP szemszögéből – értékeltek pénteken elemzők.
A moratórium folytatása mellett a kormány várhatóan hitelfelmondási tilalmat is hirdet – olvasható az interjúban. Fél év lesz arra, hogy az adós megegyezzen a hitelezőjével a kölcsön törlesztésének átütemezéséről, a szerződés szükséges módosításáról. A heti szinten látott 10 százalékos árfolyamzuhanást még a felmondási tilalom ismeretében is túlzónak látják a szakértők, többek közt Bencsik László nyilatkozata miatt is: az OTP vezérigazgató-helyettese csak néhány bázispontos romlásra számít a nem teljesítő hitelek arányában. (A második negyedév végén az anyabanki bruttó hitelállomány 2,9 százaléka tartozott a 90 napon túl késedelmes hitelek közé.)
„A járványhelyzet bizonytalansága miatt érthető, hogy a fizetési moratórium jövő tavaszi meghosszabbítása még nyitott kérdés. A jelenlegi információk alapján azonban úgy véljük, valószínűleg nincs szükség a hosszabbításra” – reagált Nagy Márton szavaira elemzői kommentárjában az Erste.
Az OTP-részvény piacát ma megmozgathatja a Moody’s pénteki döntése is, amelyben stabilról pozitívra változtatták Magyarország adósbesorolásának a kilátásait.
A magyar nagybank részvényeinek kereskedésében a Richteréhez hasonló forgatókönyv ismétlődhet meg: ott a 10 százalékot meghaladó árfolyamsüllyedés már meghozta a vevők étvágyát.
A kiválasztott hetek közt a romániai leány
Románia gazdasági minisztériuma a kis- és középvállalatok finanszírozására létrehozott, összesen egymilliárd euró keretösszegű támogatási program partnerbankjává választotta – hat további pénzintézet mellett – az OTP Bank Romaniát – írta pénteken a Romania Insider. A hét bank a Banca Transilvania, a BCR, a BRD, a Raiffeisen Bank, az OTP Bank, a CEC Bank és a Banca Romaneasca. Az európai alapokból származó egymilliárd eurós vissza nem térítendő támogatási program három, a helyi kkv-k finanszírozására tervezett, vissza nem térítendő támogatási programot tartalmaz. Az OTP-leány piaci részesedése a mérlegfőösszeg alapján 2,5 százalék, a távlati cél ennek a megduplázása. | VG


