M. E. | A BUX a múlt héten 0,6 százalékkal, 33 660 pontra erősödött. A részvénypiac forgalma 44,4 milliárd forint volt. A blue chipek közül a Richter árfolyama 8 milliárd forintos forgalom mellett 1,8 százalékkal, 6680 forintra emelkedett.
A gyógyszergyártó a múlt héten közölte: szintetizálta a koronavírus kezelésében hatásos remdesivir hatóanyagot, az eddig elkészült gyógyszerek háromezer kórházi beteg kezelésében segíthetnek. Mivel a finanszírozást az állam biztosította, a legyártott gyógyszerekből nem lesz bevétele a cégnek. A tőzsdei megjelenésének 25 éves évfordulóját ünneplő OTP kurzusa 0,3 százalékkal, 9870 forintra nőtt, a bankpapírokkal 23 milliárd forint értékben kereskedtek. Csányi Sándor vezérigazgató a szerdán tartott ünnepségen jelentette be, hogy a cégcsoport további akvizíciós célpontokat keres, illetve hogy a bank jövőre várhatóan a 2019-es és a 2020-as év után is osztalékot fizet.
A Mol-részvények ára a múlt héten 0,2 százalékkal, 1670 forintra emelkedett, a társaság hétfőn 160 ezer saját részvényt vásárolt. A Magyar Telekom jegyzése 0,1 százalékkal, 362 forintra gyengült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.