Murányi Ernő | A Covid–19-es tesztek iránti elementáris globális kereslet hatására a Roche diagnosztikai üzletága 18 százalékkal 3,6 milliárd frankra növelte bevételeit a harmadik negyedévben, ellensúlyozva a gyógyszer-értékesítés visszaesését – tájékoztatta tegnap befektetőit a svájci cég. Jóllehet a társaság által forgalmazott, öt-hat dollárba kerülő antigéntesztek – csakúgy, mint az Abbott Laboratories, a Becton Dickinson és a Siemens Healthineers termékei – ritkábban mutatják ki a fertőzést, mint a PCR teszt, kedvező áruk, valamint a PCR-ek időközönként előforduló elérhetetlensége miatt mégis nagyon kelendők voltak.
A gyógyszerdivízió forgalma eközben 4 százalékkal, 11,1 milliárd frankra csökkent, részben, mert a vállalat szabadalmi védettséggel nem rendelkező orvosságai teret veszítettek a konkurencia bioszimiláris készítményeivel szemben. Ez történt például az Avastin, a Herceptin és a Rituxan nevű rákgyógyszerrel is. Ráadásul Kínában a pandémiára tekintettel továbbra is korlátozzák a kórházban kezelhető emberek számát, így Ázsiában 4 százalékkal csökkentek a Roche gyógyszereladásai.
Az év első kilenc hónapjában a svájci cég árbevétele 5 százalékkal, 44 milliárd frankra csökkent, ám a devizahatástól, vagyis a svájci frank erősödésétől tisztítva 1 százalékos lenne a növekedés. A menedzsment fenntartja éves célszámait, mind eredmény-, mind bevételi ágon devizahatástól tisztítva 5 százalék körüli növekedést várnak. A hírre a Roche részvényei kora délutánig
3 százalékkal, 309 frankra gyengültek Zürichben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.