A pénzintézet kedvezményes részvényvásárlási programja keretében Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese 8729 OTP-részvényt hívott le január 11-én 10 413 forintos átlagáron – jelentette tegnap a bank. A felső vezető még aznap meg is vált az értékpapíroktól, a Budapesti Értéktőzsdén 14 184 forintos átlagáron értékesített. A két tranzakció értékkülönbözete 32,9 millió forint. Ugyancsak tegnapi bejelentés, hogy január 11-én a Richter 30 ezer darab saját részvényt vett 7385 forintos átlagáron, ezzel csoportszinten 166 ezer darabhoz közelít az állománya. | VG
Napirenden az Alteo és az OTT-One célára
Felülvizsgálat alá helyezte az MKB Bank elemzője az Alteo papírjaira vonatkozó eddigi célárat, és a modelljét is frissíti – derült ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján tegnap közöltekből. Legutóbb november közepén, negyedéves elemzésében 1070 forintos célárat határozott meg a szakértő az Alteo-részvényekre, vételi ajánlás mellett. Az MKB eközben az OTT-One célárát változatlanul 275 forinton hagyta, és maradt a korábbi vételi ajánlás is a harmadik negyedév eredményeit részletező, tegnap közzétett értékelésben. | C. D.
India meghódítására készül a Tesla
Bengalurui székhellyel a napokban bejegyezték a Tesla indiai leányvállalatát – értesült a CNBC. A hírcsatorna szerint az Elon Musk vezette vállalat új leányát Tesla India Motors & Energy Private Ltd. néven regisztrálták. Tavaly év végén már Musk és Nitin Gadkari, India közlekedési minisztere is úgy nyilatkozott, hogy 2021-ben minden bizonnyal megjelennek a Tesla-kereskedések a világ második legnépesebb országában. India krónikus olajfüggőségét is enyhítené a villanyautók elterjesztésével. | C. D.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.