Pénz- és tőkepiac

Több tízezer bitcoinnal tűnt el a testvérpár

Eltűnt a befektetők pénzével az Africrypt nevű kriptotőzsdét alapító testvérpár, miután a befektetők számára küldött üzenetben azt állították, hogy az oldalt feltörték és arra kérték őket, ne tegyenek jogi lépéseket – írja a Bloomberg.

A 3,6 milliárd dolláros csalás dollárban kifejezve a legnagyobb a kriptopénzek történetében.

A gondok még áprilisban a történelmi csúcsán kezdődtek, ekkor érkezett a befektetők részére szóló üzenet is.

A károsultak persze a felhívásban szereplő kérésre, hogy ne értesítsék a hatóságokat, gyanút fogtak és egy jogi céget bíztak meg a nyomozással, mely megállapította, hogy a kriptókkal végzett több tranzakció segítségével sikerült azokat gyakorlatilag lenyomozhatatlanná tenni.

Fotó: Shutterstock

A nyomozás azt is megállapította, hogy a vállalat backend rendszeréhez a hozzáférést az alkalmazottak már 7 nappal az állítólagos támadás előtt elveszítették. A testvérpár telefonon elérhetetlen, a hatóságok sem tudták őket megtalálni, a vállalat honlapja sem elérhető.

Az Africrypt a dél-afrikai pénzügyi felügyelet is figyelmét is felkeltette, ám mivel a kriptók az országban nem számítanak pénzügyi eszköznek, hivatalos vizsgálatot nem indíthatnak. Mindez azután következik, hogy 2020 legnagyobb, 23 ezer bitcoint, 1,2 milliárd dollár értékben loptak el szintén dél-afrikai csalók.

Januárban az országban a kriptók kereskedelmének napi forgalma meghaladta a 140 millió dollárt.

kriptopénz kripto bitcoin
Kapcsolódó cikkek