BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb vakcinát szállít a Moderna

Csalódást keltő harmadik negyedéves eredményszámokat közölt a koronavírus-vakcinákat gyártó cég. Zuhan a részvény jegyzése.

Tizenhét százalékos zuhanással indította a csütörtöki kereskedést a Moderna, miután a koronavírus-vakcinákat gyártó társaság a várakozásoktól elmaradó negyedéves eredményt jelentett, idei bevételvárakozását pedig jelentősen visszavágta.

Az amerikai biotechnológiai vállalat 5 milliárd dolláros árbevételt ért el a szeptember végén zárt harmadik negyedévben, jócskán alulmúlva ezzel a Wall Street 6,3 milliárdos várakozását, egy részvényre jutó, 7,7 dolláros nyeresége pedig 1,4 dollárral maradt el a konszenzustól.

A gyártási nehézségek miatt ráadásul az idén a tervezettnél jóval kevesebb Covid–19-vakcinát tervez értékesíteni a cég, amely a korábbi, 800–1000 milliós mennyiséggel szemben 700–800 millió adag szállítását tartja reálisnak.

Fotó: STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az egészségipari vállalat forgalma ezzel párhuzamosan visszavágta korábbi, 20 milliárd dolláros bevételprognózisát is, a frissített előrejelzés alapján 15–18 milliárd folyhat be idén a vakcinákból. A 2022-es értékesítés valamivel erősebb, 17–22 milliárd dolláros lehet, de ezzel együtt is alulmaradhat a versenytárs Pfizerrel szemben, amely az idén 36, jövőre pedig 29 milliárdos bevételt vár a koronavírus elleni készítményéből.

Nagyon jól keres a Pfizer a koronavírus-járványon

A vártnál profitábilisabb társaság az idén 36 milliárd dollárért értékesíthet Covid–19 elleni oltóanyagot. Ebben az évben és jövőre is 1-1 milliárd dózis megy nonprofit alapon az alacsony jövedelmű országokba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.