BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A háború lehetősége lemészárolta a piacokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Erőteljes eséssel zárták a hetet a tengerentúli tőzsdék, hiába tűnt úgy a nyitáskor, hogy lenyugodtak a kedélyek.

Noha a tőzsdenyitáskor úgy tűnt a befektetők maguk mögött hagyták az inflációval és az annak megfékezését célzó kamatemelésekkel kapcsolatos félelmeiket és a New York-i tőzsdék enyhe erősödéssel kezdték a napot, ez nem tartott sokáig és a nap végére mínuszba fordultak a mutatók. Az orosz-ukrán válsággal kapcsolatos hírek és a háború egyre nagyobb valószínűsége a sajtóban szintén lefelé húzták a piacokat. A hét utolsó napján így a Dow Jones 1,45 százalékot, az S&P 500 1,90 százalékot, a Nasdaq pedig 2,83 százalékot veszített értékéből.

Fotó: Shutterstock

Az online ingatlanközvetítő Zillow azonban még ebben a környezetben is több mint 10 százalékot tudott erősödni, miután negyedéves eredményei felülmúlták a piaci várakozásokat. A kilátásai romlásáról beszámoló Under Armor ezzel szemben hasonló volumenű 10 százalék fölötti zuhanást könyvelhetett el.

Ugyanakkor a mínuszokat szinte semelyik cég nem kerülhette el, az elmúlt időszakban brutális zuhanást átélő Facebook tulajdonos Meta épp úgy veszített értékéből, mint az eredményeinek közlése után kilövő Amazon. Az energetikai cégek, a dohánytársaságok és a csomagolt élelmiszerek területén mozgó cégek tudtak ebből kimaradni, illetve az olyan hadiipari cégek mint a Lockhhed Martin vagy a Northrop Grumman.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.