Árérzékeny fogyasztók számára kínál 5G-s élményt az Apple, amely az egy évvel korábbi iPhone SE szakasztott mását kezdi forgalmazni a napokban. A magyarországi előrendeléseket péntektől várják, a készülékeket egy hétre rá vehetik át az első vásárlók, teljesítménytől függően 195 és 255 ezer forint közötti áron. Amerikában 150 ezer forintnyi dollárért vesztegetik az SE-t, tíz százalékkal többért, mint az egy évvel korábbi verziót. 

Tim Cook színre lép

Fotó: AFP

A Tim Cook vezérigazgató által kedden bemutatott készüléket belül viszont felturbósították: fejlesztették kamerarendszerét, új, erősebb mikroprocesszor vette át a vezérlést, és a 4G-ről 5G-re váltó technológia segíti a gyorsabb kommunikációt. A beépített A15 Bionic csip a kategóriája legerősebb versenyzőjének számít. A fapadosként is emlegetett SE-vel az Apple árban alább száll és frontot nyit a kínai gyártók olcsóbb tömegtermékei irányába. 

Fotó: AFP

A sajtóesemény másik, üzletileg is kiemelkedően fontos bejelentése egy saját fejlesztésű s M1 Ultra szupergyors csip bemutatása volt, amit első körben a Studio asztali számítógépeibe szerel az Apple. A világ legértékesebb tőzsdei vállalata néhány éve úgy döntött, hogy saját fejlesztésre és gyártásra tér át, függetlenítve magát az éppen aktuális csippiaci helyzettől. Ami kitűnő stratégiának bizonyult, látva a pandémia utáni súlyos csipellátási problémákat és a kínai gyártás körüli bonyodalmakat. A cég még támaszkodik hagyományos beszállítóira is, így Apple Mac Pro csúcskészülékekbe továbbra is az Intel csipjeit építik be. Bemutatták még az két év után felfrissített, szintén 5G-sített iPad Air-t, valamint a Studio Display monitorcsaládot.

Nabila Popal, az IDC elemzője szerint az új iPhone SE nagyon jó választás lehet az olcsóbb 5G-s készülékek piacán, egyszerű, erős, és robusztus kivitele a miatt hamar kedvenccé válhat, bár mint hozzátette, a nagyobb képernyőméretek felé eltolódott kereslet miatt a 4,7 hüvelykes képátló már kevésnek bizonyulhat sokak szemében, s a márkahű vásárlók inkább rászánnak még pár dollárt és a lapáttenyérbe kívánkozó modelleket veszik meg. Ami a magasabb marzs miatt csak jó az Apple-nek. 

A bemutatón Tim Cook egy szót sem ejtett az orosz-ukrán háború hatásairól, igaz az Apple szavak helyett korábban tettekkel reagált: leállította oroszországi eladásaikat és szolgáltatásaikat, és letiltotta felületeikről a háborús propagandát szajkózó Kreml-hű médiát. Az Apple árfolyama rezzenéstelenül fogadta az új termékeket.