Folytatta diadalmenetét az idei első negyedévben is a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), miután bevételágon újfent rekordot döntött a globális piacvezető félvezetőgyártó az okostelefonokban, számítógépekben és autókban használt csipek iránti szinte kielégíthetetlen keresletnek köszönhetően, amely mind volumenbővülésben, mind értékesítési árai állandó emelkedésében megmutatkozik.

Fotó: STR / AFP

A cég forgalma az előző év azonos időszakához mérten 36 százalékkal, 17 milliárd amerikai dollárra ugrott a márciusig tartó három hónapban – közölte a vállalat pénteki közleményében. 

Elemzők átlagosan 5 százalékkal vártak kisebb árbevételt a tajvani gigásztól.

Ráadásul az év hátralévő részéhez is további vérmes reményeket fűzhet a termékei egynegyedét az Apple-nek beszállító távol-keleti vállalat, tekintettel a mobiltelefonok, okostévék és egyéb kütyük iránti várhatóan továbbra is stabil keresletre. Az előrejelzések szerint ezen pedig még az sem változtat, hogy a főbb piacok, mint például Európa és az Egyesült Államok lassan maguk mögött hagyhatják a világjárvány miatt elrendelt kényszerű lezárások időszakát, mely az elektronikai eszközök intenzív használatával járt.

Sőt, az amerikai Susquehanna Financial Group kutatásai szerint a legújabb kínai Covid-lezárások és a termelést sújtó japán földrengés miatt márciusban ismét nőtt a félvezető-szállítások várakozási ideje.

A TSMC egyébként a helyzetre reagálva legalább 40 milliárd dollárt költ az iparágban előállt szűk keresztmetszet kezelésére. Eközben a nehézségek ellenére sok más gyárral szemben nem szüneteltetik a termelést Kínában sem a helyi járványügyi politika miatt. Ehelyett – mint közölték – inkább átrendezik a termelési prioritásokat, hogy meg tudjanak birkózni a sanghaji és sencseni korlátozások által okozott szállítási problémákkal. A TSMC nem tervezi 2022-re vonatkozó értékesítési és beruházási előrejelzéseinek visszafogását – jelentette ki Mark Liu cégelnök.

A Bloomberg Intelligence úgy véli, a vállalat közeljövőben megjelenő, átfogó első negyedéves gyorsjelentésében a kulcsfontosságú anyagokra, például szilíciumostyákra és ipari gázokra vonatkozó készletezési stratégiát lesz érdemes figyelni, mivel 

a növekvő geopolitikai feszültségek és a csipekbe való ostyák lassan gyarapodó gyártása miatt az ellátási lánc továbbra is akadozhat.

A TSMC csütörtökön a NASDAQ-on 100,5 dolláron záró részvényei az idén mintegy 8 százalékkal értékelődtek le, és a vártnál magasabb bevételbővülésről beszámoló közlemény megjelenése után is mindössze fél százalékkal drágultak a pénteki tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben.

Elemzők szerint a legfőbb gond a papírral, hogy a Tajvan körüli kínai kardcsörtetés következtében a befektetők kénytelenek a geopolitikai bizonytalanságot is beárazni. A cég Tajpej környékére telepített termelőbázisát ugyanis azonnal szankciókkal sújtaná a Nyugat egy kínai megszállás esetén.