Egymástól függetlenül vizsgálja az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet (SEC) is, hogy az Activision Blizzard részvényeire három magánszemély által januárban kötött opciós ügyletek megsértették-e a bennfentes kereskedelemre vonatkozó törvényeket – értesült a The Wall Street Journal. Mint ismert, akkortájt jelentették be, hogy a Microsoft részvényenként 95 dollárért felvásárolja a videójáték-gyártót.

Fotó: CELAL GUNES / AFP

Az Activision vezérigazgatója, Bobby Kotick néhány nappal azelőtt találkozott az ismert befektető Alexander von Furstenberggel, hogy utóbbi, valamint Barry Diller és David Geffen médiamogulok január 14-én az Activision részvényeire 40 dolláros darabáron megvették vételi opcióikat, melyek 59 millió dollár eddig még nem realizált nyereséget hoztak nekik.

Barry Diller az újság kérdésére azt állította, hogy egyiküknek sem volt lényeges, nem nyilvános információja a Microsoft-Activision ügyletről, azt azonban megerősítette, hogy a hatóságok felvették velük a kapcsolatot.

Nulla ismeretünk volt a készülőben lévő tranzakcióról, és senki sem gondolhatja, hogy ha tudtunk volna róla, akkor megkötöttük volna ügyleteinket. Ugyanilyen valószínűtlen, hogy Mr. Kotick, aki egy profi szakember, a von Furstenberggel és feleségével tartott társasági reggelin ismertette volna velük a küszöbön álló tranzakciót 

– tette hozzá Diller.

Felvetődik azonban a kérdés, hogy mi köze Dillernek és Geffennek von Furstenberg Kotick-kal tartott találkozójához. Nos, von Furstenberg Diller mostohafia, Diller és Geffen pedig régi barátok. Kotick viszont szintén régóta áll baráti viszonyban Dillerrel és von Furstenberggel. Ráadásul a hírek szerint von Furstenberg a JPMorgan-nél egyszerre intézte az opciós ügyletet saját maga, valamint Diller és Geffen számára.

Diller szerint azonban azért vették az opciókat, mert Geffen úgy vélte, az Activision alulértékelt, és ezért fel fogják vásárolni, sőt még a tőzsdéről is kivezethetik, ezért először Dillerrel vette fel a kapcsolatot az üzlet ötletével. 

Ez egy véletlen egybeesés, amelyre 2 munkanapon belül került sor. Amellett akkoriban 63 dolláron állt a tehát az opció a Microsoft belépése nélkül is nyereséget hozhatott volna

 – mondta.

Von Furstenberg egyébként a Ranger Global Advisors LLC alapítója és befektetési igazgatója, amely cég a családja vagyonát kezeli – derül ki LinkedIn profiljából és a Ranger weboldaláról. A honlap szerint a cég több mint 1 milliárd dollárnyi befektetést menedzsel.

A három kereskedő körülbelül 108 millió dollárt költhetett rá, hogy megszerezzék a jogot 4,12 millió Activision-részvény megvásárlására. Ha az opciókat ma hívnák le, a legutóbbi, 80 dollár körüli tőzsdei árfolyamon nagyjából 167 millió dollárt érnének. Értékük azonban 200 millió dollár fölé emelkedik, ha az ügylet a Microsoft által megadott 95 dolláros részvényenkénti áron zárulhatna, amely árfolyamot a gigacég szerint az év közepe táján érheti el a papír.