Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ez negatív meglepetés, részben ezzel magyarázható, hogy a legtöbb hazai árfolyama lefelé tart az előző napok felülteljesítése után. 

OTP, bank, banki ügyintézés, sorszám, ATM
Fotó: Kallus György / VG

A BUX 1 százalékos mínuszba került délelőtt, a blue chip részvények közül a nap vesztese egyelőre az OTP, amelynek árfolyama az elmúlt hetek ralija után 2,9 százalékkal korrigált, de még így is kicsivel 9000 forint felett kereskednek a nagybank papírjaival. 

Az OTP délután publikálja a második negyedéves elemzői konszenzusát. Gyengélkedik a keddi tőzsdezárás után jelentő Telekom is, a részvényei jegyzésára 1,3 százalékkal süllyedt. A Mol-részvények stagnálnak, míg a Richter kurzusa 0,7 százalékkal csökkent.

A forint árfolyamát a rossz inflációs adat kevésbé sújtja, az euró-forint devizapár délelőtt 395 körül ingadozott. 

Megállíthatatlanul száguld az OTP-részvény

Július 26. óta a bankpapír kurzusa 18 százalékkal emelkedett.