A DM-KER bejelentette, hogy Megyeri Sándor, a társaság részvényese és igazgatóságának tagja kedden tőzsdén kívüli forgalomban 19 620 000 darab törzsrészvényt tervez értékesíteni, amelyeket Bátor Ferenc, az igazgatóság elnökének egyszemélyes tulajdonában és ügyvezetése alatt álló Intravirtus Kft. vásárol meg, összesen 700 millió forint vételáron. Ez részvényenként 35,67 forintos tranzakciós árat jelent, ezzel magyarázható a tőzsdei ár kedd délelőtt 38 forint fölé ugrott, az árfolyamemelkedés mértéke 12 százalék.

Budapest 2020.01.30.
DM-KER Nyrt. tőzsdei bevezetése, becsengetés a BÉT-en.
Fotó: Kallus György/VG

A bejelentés szerint Megyeri Sándor kedden több opciós szerződést is tető alá hozna: egyrészt a BF Trustee Kft-vel, amellyel Megyeri tízmillió darab DM-KER papírra biztosít vételi jogot 5 évre, 40 forintos vételáron, azzal, hogy a vételár évente részvényenként két forinttal emelkedik. Megyeri ugyancsak opciós szerződést tervez megkötni a Whiteless Rock Tanácsadó Zrt.-vel: 7,5 millió részvényre vonatkozó vételi jogot biztosítva számra 5 évre, 48 forint/darab vételáron, valamint a Horváth Zsolt és Társa Külkereskedelmi és Tanácsadó Kft-vel, itt félmillió darab részvényre szól a vételi jog, szintén 5 évre, 48 forintos vételáron. 

A tervezett opciós szerződések teljesítésének biztosítékául Megyeri Sándor és a vételi jogok jogosultjai közül a BF Trustee Kft. és a Whiteless Zrt. óvadéki szerződéseket kívánnak kötni, amelyek értelmében a BF Trustee Kft. értékpapír-számláján tízmillió, a Whiteless pedig számláján egymillió darab opciós joggal érintett írnak jóvá.