BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kisebb meglepetést okozott a lengyel infláció

Lengyelországban a legtöbb területen jelentősen lassult az infláció tavaly decemberben – közölték az adatok második olvasata után, ám a piac és a statisztikai hivatal első olvasata még optimistább volt. Szlovákiában is kijött a friss adat.

Lengyelország éves inflációs rátája tavaly decemberben 6,2 százalékra, azaz az első olvasatban közölt 6,1 százalékhoz mérten kisebb mértékben csökkent a novemberi 6,6 százalékról – állapította meg második olvasatban az ország statisztikai hivatala. A piaci elemzők is 6,1 százalékot prognosztizáltak. Ezzel együtt 2021 szeptembere óta decemberben jött ki a legalacsonyabb érték, bár a magyar 5,5 százalékos fogyasztói áremelkedés még alacsonyabb volt. 

Aerial,Photo,Of,Warsaw,City,Skyline,In,Poland,At,Sunset
Varsóban kevésbé csökkent az infláció. Fotó: Shutterstock

Az élelmiszerek és alkoholmentes italok áremelkedése a novemberi 7,3 százalékról 6 százalékra, a ruházat és a lábbeli drágulása 4,7-ről 3,3 százalékra, a szabadidő és kultúra inflációja 6,5-ről 5,5 százalékra, valamint az éttermi és szállodai árak növekedése 10,3-ról 9,9 százalékra lassult. 

A szállítási költségek pedig – akárcsak novemberben – az év utolsó hónapjában is csökkentek, sőt a csökkenés mértéke 2,2 százalékról 2,8 százalékra nőtt. 

A lakhatás és közüzemi szolgáltatások esetében azonban 8,1 százalékról 9,2 százalékra gyorsult az infláció, míg a kommunikáció-hírközlés területé 6,7 százalékon stagnált.

Havi szinten a fogyasztói árak decemberben 0,1 százalékkal emelkedtek, összhangban az előzetes becslésekkel és a piaci várakozásokkal.

Szintén friss hír, hogy a szlovák éves infláció decemberben a novemberi 6,3 százalékról 5,9 százalékra csökkent, a pénzromlás éves üteme ezzel 10,5 százalékos lett.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.