Napi Tipp: a kakaó, a kávé, a cukor a nyerő!
A Nemzetközi Kakaó Szervezet (International Cocoa Organization) ügyvezető igazgatója, Jan Vingerhoets előrejelzése szerint a kakaó kínálata 2010 szeptemberében a kereslet fölé kerülhet, mivel a világgazdasági recesszió begyűrűzik erre a piacra is. A szakértő az idei szezonra (amely október 1-vel kezdődött meg) egyelőre nem számol túltermeléssel, a megelőző három évhez hasonlóan deficites az ellátás idén is, ugyanakkor a szervezet csökkentette a korábbi deficit előrejelzését: 100 ezer tonnára, amely a korábban jelzett hiány fele.
„Az idei évben drámaian szűkül a kakaó és a kávé kereslete, köszönhetően a gazdasági válságnak, de számításaink szerint 2009/2010 környékén már fölösleget termelnek a piacon” – véli Eugen Weinberg, a Commerzbank árupiaci szakértője.
A kakaó legaktívabb kontraktusának - júliusi szállításra szól - ára ma 1,6 százalékot esett 2683 dollárra tonnánként a londoni Liffe tőzsdén. A kakaóbab ára idén eddig 3,4 százalékot drágult, miután tavaly ősszel szinte összedőlt a piac: a nyári rekord 3200 dolláros tonnánkénti árról november elejére 1900 dollárig zuhant a jegyzés. Azóta kezd magához térni a kakaóbab: idén márciusban járt az árfolyam a 2800 dollárnál is.
A kakaó ellátásában nőhet is még a hiány a most következő szezonban – jósolja a Fortis bank, de a kereslet is mintegy 4 százalékkal kezd el csökkenni az idén – egészíti ki prognózist. Az elmúlt évtized tükrében a kakaó fogyasztása az idei év második felében kezd el először csökkenni. A profitráta idén akár 28 százalékkal is eshet – véli a világ legnagyobb ömlesztett csokoládé gyártója, a Barry Callebaut AG.
A Liffen jegyzett többi „reggeli-kiegészítő” közül a fehér cukor (májusi szállításának) árfolyama 0,8 százalékkal csökkent 391,90 dollárra tonnánként, míg a robusta kávé májusi szállítása 0,4 százalékkal ér kevesebbet, 1554 dollárba kerül egy tonna.


