A portfólióba illő elemekkel bővülne az Opus Global

Pénzügy | Tőzsde

Az Opus féléves eredményeit böngészve aligha érdemes párhuzamot vonni a múlt és jelen között, hiszen egy év alatt mintha kicserélték volna a céget. Ódorné Angyal Zsuzsa, az Opus vezérigazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, a névváltozással is a társaság új struktúrájának és potenciáljának szerettek volna hangsúlyt és egyben új arculatot is adni.

Jelentős munkát fordítunk arra is, hogy a holdingot nemzetközivé tegyük a külföldi befektetői kör számára is – fogalmazott a vezérigazgató, aki szerint ezért kezdeményezték, hogy a részvények felkerüljenek a prémiumkategóriába. Ez ugyanis jelentősen javítja a társaság megítélését mind a külföldi, mind a belföldi befektetők között. Továbbá kiváló lehetőség arra, hogy a vállalatcsoport is további lehetőségeket tárjon fel akár a meglévő, akár új szegmensek kialakításával.

Ódorné Angyal Zsuzsa, vezérigazgató, Opus Global
Forrás: Móricz-Sabján Simon

A cég tulajdonosi szerkezete mellett a portfóliója is jelentősen átalakult, a két új ágazat a médiaportfólió és a mezőgazdasági szegmens – már csak gazdasági méretéből és az alkalmazottainak számából adódóan is – nagyobb befolyással van az egész vállalatcsoport teljesítményére. És ott van mellette a nehézipar és egyéb ágazatok is, ilyen szerteágazó tevékenysége aligha van más jegyzett cégnek a budapesti parketten.

Ódorné Angyal Zsuzsa szerint a társaság azon dolgozik, hogy a meglevő portfólió és erőforrások kihasználtságát maximalizálja az eredmények elérése érdekében. Megújult a menedzsment is, hiszen ez elengedhetetlen feltétele a sikeres holdingműködésnek.

Az Opus a média területén a legsikeresebb, a vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindez nem jelenti azt, hogy kizárólag erre a területre koncentrálnának a jövőben. A főbb stratégiai területek között továbbra is fontos az Opus számára az ipari, nehézipari, valamint a mezőgazdasági szerepvállalás erősítése.

További terjeszkedés, akvizíció sincs kizárva, de a portfóliót nem feltétlenül új ágazatokkal tervezi növelni a menedzsment. Ódorné Angyal Zsuzsa szerint a jövőbeli növekedést olyan vállalatok akvizícióján keresztül célozzák meg, amelyek illeszkednek a csoport magyarországi befektetéseihez, ugyanakkor lehetőséget teremtenek régiós növekedésre is.

Jelenleg a médiacsoportnál folyik az integráció több kis cég beolvadása mellett. A vezérigazgató ugyanakkor érdemi létszámleépítéssel nem számol, hiszen zajlanak termékfejlesztések a médiaportfólióban, ami többek között azt is jelenti, hogy nagyobb oldalszámban jelennek meg az egyes újságok. Az online és digitális szolgáltatások fejlesztése, valamint a partnerek, hirdetők kiszolgálásának javítása, specializált kiszolgálása lehet az egyik fejlődési irány a médiacsoport számára.

A turizmusüzletágból kiszállt az Opus, mert a menedzsment úgy döntött, hogy értékesíti a muraui szállodát. Szó sincs azonban arról, hogy az ausztriai szállodakomplexum kikerülne a tulajdoni körből. – Tekintettel arra, hogy a Konzum egyik fő területe a turizmus, így kézenfekvő volt, hogy a muraui szállodát csoporton belül tartva értékesítsük – mondta Ódorné Angyal Zsuzsa. A vagyonkezelési üzletág mellett is kitart az Opus, a vezérigazgató szerint a menedzsmentnek továbbra is célja, hogy a leányvállalatai tőkefelértékeléséből jövedelemre tegyen szert, és a leányvállalatok tevékenységét kontrollálva, irányítva és eredményessé téve, fejlesztési, kibocsátási és forgalmazási tevékenységből származó nyereséget érjen el.

A nemrég megvásárolt vagyonelemek, köztük a Status Capital Zrt. vagy a Takarékinfó, mind potenciált rejtenek magukban, amelyek akár egy új szegmensként is jelentős szerepet játszhatnak a vállalatcsoport eredményes gazdálkodásában. (Az Opus a Világgazdaság tulajdonosa.)

Ön mit gondol erről? Mondja el véleményét!

Minden feltétel adott a magyar és kirgiz vállalatok együttműködéséhez

Szijjártó Péter kedden beszélt a kirgiz-magyar üzleti fórumon a két ország együttműködési lehetőségeiről.

Küzd az igazáért a válogatott csatár

A munkaügyi bíróságon folytatódik Szalai Ádám és a Mainz ügye.

Font tízmilliókat ránt ki a koronavírus a Vörös Ördögök zsebéből

A világ egyik leggazdagabb klubját is alaposan megtépázzák a rendkívüli helyzet okozta veszteségek.

Klopp: nem a kormány segítségére kell várni

A Liverpool edzője szerint, a gazdag PL-kluboknak segíteni kell a nehéz anyagi helyzetben lévőknek, ugyanis nézők nélkül óriásit estek a bevételek.
Világgazdaság Piactér