A vállalatok még mindig félnek az új dolgoktól

PR
2400 cégvezető és döntéshozó részvételével a Marketing112 idén is felmérte a kis- és középvállalkozások marketing érettségét és helyzetét.

A vállalkozások fele pezsgőt bonthat

A megkérdezett cégek esetében pozitív változásról számolhatunk be – ugyanis 38 százalékuk mondta azt, hogy „Kis mértékben, de növekedett a forgalom”; 27 százalékuk pedig nem tudott bevallani sem érdemi növekedés, sem érdemi csökkenést. Ők inkább úgy nyilatkoznak, hogy stagnálnak. A kutatásban résztvevők 7 százaléka jelezte, hogy kis mértékben, de csökkent a forgalmuk, 14,5 százalékuk pedig borúsan nyilatkozott: ők a vártnál sokkal rosszabb első félévet zártak. A felmért vállalkozások 12 százaléka viszont pezsgőt bonthat a féléves eredményük alapján: ők a vártnál sokkal jobb eredményt realizáltak.

Jönnek a marketingesek!

A KKV Marketing Felmérés egy fontos kérdése azt vizsgálja, hogy ki a marketinges a cégben. A megkérdezettek 58 százalékánál még mindig a cég vezetője a marketinges (döntéshozó), de minden korábbi évnél jobb arányban, a válaszadók 21 százaléka esetén már megbízott belső munkatárs, 3,5 százalékuk esetén kiszervezett marketinges munkatárs, illetve cég gondoskodik erről a fontos területről. Megdöbbentő, hogy a kutatásban részt vevő cégek 17,5 százalékuk esetén még mindig szervezetlenül, tervezetlenül, „ad-hoc” módon folyik a marketingkommunikációs munka.

A vállalatok még mindig félnek az új dolgoktól

Fotó: PR

„Az idei felmérés egyik legérdekesebb eredménye ez az 58 százalék – ugyanis minden korábbi évben a cégek 80-90 százalékánál maga a cégvezető felelt a marketingért is, ami tudjuk: nem hatékony és nem egészséges egy fejlődésre szánt cég esetében. Ez azt jelenti, hogy a cégek menedzsmentje fejlődik és ráeszméltek arra, hogy cégvezető és a marketinges döntéshozó nem lehet ugyanaz a személy. Ez valahol a marketing tanácsadói szakma eredménye is…” – kommentálta a kutatást Miklovicz Norbert, marketing stratéga, a kutatás vezetője.

Weboldal, Facebook, Instagram – ebben látják a megoldást a kkv-k

A kutatás során a marketingeszközök használatáról is kérdeztük a kitöltőket. 51 válaszadási lehetőséget adtunk meg, amelyek mindegyike egy-egy közismert marketingeszköz volt és azt vizsgáltuk, hogy a cégek milyen marketingeszközöket használták a 2019-es év első felében.

Az eredményből kiolvasható, hogy a választ adó cégek egyértelműen az online marketingeszközöket preferálják és használják.

A leggyakrabban használt marketingeszközök rangsora:

  1. Weboldal (51,2%)
  2. Facebook-hirdetés (46,5%)
  3. Facebook-oldal (42,7%)
  4. Instagram (33,8%)
  5. Arculat (33,7%)
  6. Facebook-csoport (30,7%)
  7. Google Ads hirdetés (24,8%)
  8. Márkanév, márkaépítés (23,7%)
  9. Céges blog (22,8%)

További kérdés lehet, hogy miért született ilyen eredmény, vajon a cégvezetők (akik, mint megtudtuk felerészt még mindig maguk hozzák a marketing döntéseket) miért maradnak a biztos, bevált eszközöknél, és miért nem nyitnak az újdonságokra, vagy nem tartják szükségesnek más csatornákon való jelenlétet.

A legritkábban használt marketingeszközök rangsora:

  1. Podcast (0,6%)
  2. SMS marketing (2,2%)
  3. Webinárium (2,7%)
  4. Cég arca, kabala, nagykövet (2,8%)
  5. Telemarketing (3,5%)
  6. Könyv (4%)
  7. Gerillamarketing (4,6%)
  8. Affiliate marketing (5,5%)
  9. Rádióreklám (5,7%)
  10. Exit popup (6,5%)

„Az eredmény azzal magyarázható, hogy a cégek még mindig félnek az új marketingeszközöktől és leginkább a mainstream marketingeszközökhöz (sok szolgáltató, sok tanácsadó, sok információ a használatukról, alacsony belépési küszöb) nyúlnak, holott a legritkábban használt eszközök közül több sokkal személyesebb és hatékonyabb mint a gyakrabban használt eszközök” – kommentálja az eredményt Miklovicz Norbert.

2020: Márkaépítésbe fognak a vállalkozások!

És, hogy mely témákban szeretnének a kutatásban résztvevő kkv cégvezetők és döntéshozók fejlődni leginkább? Kutatásunk állandó kérdése és egyben az egyik legfontosabb válasz is. Egyfajta trend előrejelzés, hiszen eddig minden évben az a terület kapott a marketing tanácsadói piacon reflektorfényt, amely a kutatásban is az elsők között szerepelt.

Lássuk, miben akarnak fejlődni a cégvezetők 2020-ban:

  1. Szövegírás, tartalommarketing (43,9%)
  2. Facebook-hirdetések kezelése (41,8%)
  3. Marketingterv készítése (41%)
  4. Facebook üzleti oldalak kezelése (40,6%)
  5. Márkaépítés (40,3%)
  6. Landing- és értékesítési oldalak (37,8%)
  7. Instagram-marketing (36,5%)
  8. SEO (34,6%)
  9. Webdizájn (értsd: szebb legyen a weboldala) (28,1%)
  10. E-mail marketing hatékonyság (27,2%)

A kutatás konzekvenciája röviden

  • A vállalkozások 50 cégek még mindig félnek az új marketingeszközöktől a fejlődésről számolt be.
  • Egyre több cégvezető „képes” megválni a marketingdöntésektől és delegálja cégen belül vagy bíz meg külsős tanácsadót.
  • Még mindig a mainstream eszközök hódítanak, kevesen mernek olyan marketingeszközt használni, amit kevesen használnak, oktatnak vagy drága/nehéz a belépési küszöb.
  • A korábbi évekkel összehasonlítva a változást, kijelenthető, hogy 2020 marketingtrendje a márkaépítés. Várhatóan mainstream terület lesz a következő felmérésünkben.
  • A 2020-as év további üzleti és marketingtrendjeivel a VII. Magyar Marketing Fesztivál foglalkozik. Teljes program elérhető a www.marketingfesztival.hu weboldalon.

A kutatásról

  • A felmérést minden évben a Marketing112 kis- és középvállalkozói szektorban működő marketing tanácsadó cég végzi el és publikálja annak apropóján, hogy ugyanez a cég szervezi Magyarország legnagyobb marketing- és üzleti trendjeit bemutató rendezvényét, a Magyar Marketing Fesztivált. Ezen a rendezvényen 1500 cégvezető nyitja meg a kkv üzleti évet minden év januárjában egész napos előadásokkal, szakkiállítással, moderált kapcsolatépítéssel.
  • A kutatás online kitölthető kérdőív és önkéntes alapú. Az eredményt tekintve nem tekinthető reprezentatívnak a magyarországi kis- és középvállalkozások egészére nézve.

Felmérésünket kitöltő cégek árbevétele:

  • 10 millió forint alatt (60%)
  • 10 millió és 100 millió forint között (25,4%)
  • 100 millió és 1 milliárd forint között (9%)
  • 1 milliárd forint fölötti (5,6%)

(A kutatás a 2019-es üzleti év első félévét vizsgálta. Kitöltése önkéntes alapon és online történt, eredménye nem reprezentatív.)

Elképesztő összegből építenék újra az ausztrál idegenforgalmat

Az ausztrál idegenforgalmi tanács szerint a tűzvész miatt az év végére legkevesebb 4,5 milliárd ausztrál dolláros veszteség éri az ágazatot.

Hatalmasra duzzadt az építőgéppiac

Bődületes növekedés után, erre az évre már csökkenő forgalmat jósolnak a nagyra nőtt piacukkal korántsem elégedetlen építőgép-forgalmazók.
Világgazdaság Piactér