A légi közlekedésben hirtelen alakult ki egy piaci rés azzal, hogy az európai országok többsége szankciókat vezetett be az orosz légitársaság ellen. Az Air Serbia – az orosz Aeroflot által korábban működtetett járatok egy részét pótolandó – megnövelte járatainak számát, jelenleg heti 15 járata van Moszkvába, emiatt sokan háborús nyerészkedéssel vádolják.

A belgrádi Politika értesülései szerint a kritikák elsősorban az uniós államokból érkeztek, a nyomás hatására az Air Serbia visszaállítja eredeti menetrendjét: heti nyolc alkalommal indít járatot Moszkvába, és kétszer charterjáratot Szentpétervárra. Márciusra már nem lehet repülőjegyet venni Belgrádból Moszkvába.

A napokban már 140 ezer dináros (420 ezer forint) áron kínáltak egyirányú jegyeket az Air Serbia honlapján,

amelyek percek alatt elfogytak, 27–42 ezer dináros áron az azt követő napokon még lehetett jegyet vásárolni április közepére.

Fotó: NurPhoto via AFP

Az orosz invázió miatt elrendelt európai szankciók következtében Szerbia az egyetlen ország, amelynek légitársasága szabadon közlekedhet az európai úti célok és Oroszország között. A The Guardian című brit lap korábban arról számolt be, hogy az orosz üzletemberek Szerbián keresztül jutnak be Európába, miközben az és Oroszország közötti járatok a szankciók miatt nem közlekednek.

Az utasforgalmat elemző vállalat, a ForwardKeys pedig olyan adatok birtokába jutott, hogy az Oroszország és Szerbia közötti járatokon 50 százalékkal nőtt az utasok száma az orosz–ukrán konfliktus kitörése óta. Közel kétharmadával nőttek a továbbutazások Franciaországba, Svájcba, Olaszországba és Ciprusra. A Belgrádban átszálló oroszok 8 százaléka a nem hivatalos információk szerint Ciprusra utazik, de Belgrádon keresztül utaznak tovább Szlovéniába, Ausztriába, Németországba, Spanyolországba és az Egyesült Királyságba is.