BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felélesztik a Nitrogénművek konkurensét: újraindult a műtrágyagyártás Horvátországban

Egyévnyi kényszerpihenő után újraindult a termelés Horvátország egyetlen műtrágyagyárában, Kutenyán (Kutina). A nemrég török tulajdonba került vállalat a következő hetekben 14 ezer tonna növénytápot fog előállítani.

A kutenyai Petrokemija számára komoly anyagi problémákat okozott az orosz–ukrán háború és a szankciók miatt az egekbe ugró energiaárak. Az ország egyetlen műtrágyagyára egymagában felelős ugyanis délnyugati szomszédunk földgázfelhasználásának csaknem a feléért. Emiatt a 2021-ben 1,35 millió tonna növénytápot termelő cég vezetése tavaly március 10-én leállította a gyártósorokat és kivezette a vállalatot a tőzsdéről. 

petrokemija.hr, kutina
 

Időközben a veszteségessé vált üzem fő részvényese, a Mol érdekeltségébe tartozó INA és a horvát gázellátásáért felelős PPD közös vállalata, a Terra Mineralna Gnojiva (TMG) úgy döntött, végleg megválik tulajdonjogaitól. Így a stratégiai jelentőségű üzem 54,52 százaléka mintegy 55 millió euró ellenében a török Yildirim csoport tulajdonába került. Az új tulajdonos a kedvezőbb piaci környezet hatására úgy döntött, hogy március elsejével újraindítja Kutenyán a nitrogénalapú növénytápok gyártását. Első lépésben 4000 tonna nitrogénsavat fognak előállítani, amiből a tervek szerint március 23-ig 14 ezer tonna NPK típusú műtrágyát készítenek. A cég közleménye szerint a termelés a kitűzött mennyiség előállítása után sem áll majd le, mivel a piaci mutatók ugyanis ismét kedvezők. Emiatt a gyárban várhatóan néhány hónapon belül újraindul az ammóniumtermelés is, az említett műtrágya-alapanyagot ugyanis egyelőre importálják.

műtrágya
Fotó: Shutterstock

Nagy a kereslet a műtrágyára

A rendkívül magas árak miatt az elmúlt éveben több horvát gazda is a szükségesnél kevesebb műtrágyát szórt a földjeire. Az idén viszont a kedvezőbb árak miatt sokan a tavaly kiesett mennyiséget is be akarják pótolni, ami nagy keresetet generál. Ennek ellenére nem valószínű, hogy a leállás előtt 1500 embert alkalmazó Petrokemija egyhamar újra teljes kapacitáson fog üzemelni, a kiesett szállítási láncok helyreállítása ugyanis még eltart egy darabig, ráadásul a gyártósorok is modernizációra szorulnak. A horvátok a piacukról hiányzó műtrágyát többek között Magyarországról importálják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.