Telekommunikáció

Huszonhét milliárd dollár bírságot fizethet az Apple

Az Európai Bizottság a Spotify oldalára állt, súlyos bírságra számíthat az Apple.

A koronavírus-járvány óta átalakult fogyasztói szokások a zenepiacot is átrendeződésre késztették. Népszerűek lettek a podcastek, a hallgatók pedig rászoktak a zenei streamingekre,

amit a piac meghatározó szereplői egymást lenyomva próbálnak meg kiszolgálni.

Fotó: Shutterstock

A Reuters összefoglalója szerint már kicsit túlfűtött is lett a fogyasztókért vívott verseny, amelyben az Apple átlépett egy határt:

az fogyasztóvédelmi hatóságának kézzelfogható bizonyítékai vannak arra, hogy a Spotify ellenében az Apple Music használatát erőltette a cég burkoltan az Iphone-tulajdonosok telefonjain.

Ha nem sikerül magyarázatot adni a vádakra, a techcég akár az éves forgalmának a tíz százalékát (27 milliárd dollárt ) is kifizetheti büntetésként és kompenzációként a riválisainak a két éven keresztül folytatott piacellenes gyakorlata miatt.

Kína és a home office volt az Apple sikerreceptjének a titka

A cég a járvány miatt hirtelen megváltozott fogyasztói szokásokat maximálisan kihasználta.

 

Európai Bizottság Spotify Apple streaming iPhone
Kapcsolódó cikkek