BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csapás az oroszoknak: a Tinder is kivonul

A randialkalmazás már csak június 30-ig lesz elérhető az országban, a tulajdonos a háborúra hivatkozik.

Meglepő indoklással, az ukrajnai háborúra hivatkozva – ám a legtöbb nyugati vállalattól jóval lemaradva – több mint egy évvel az invázió után végül a Tinder is bejelentette, hogy elhagyják az orosz piacot. A randialkalmazás a hivatalos bejelentés szerint már csak június 30-ig lesz elérhető Oroszországban. 

2018.04.23,Kazan,Russia,-,Tinder,Dating,App,On,Apple,Iphone
Fotó: Shutterstock

A tulajdonos, az amerikai Match Group közlése szerint ám már addig is folyamatosan korlátozzák a hozzáférést. A legtöbb nagy cég kivonulása – amelyből sokaknál csak PR-lépés volt a távozás bejelentése – után a Match Groupot is rengeteg bírálat érte amiatt, hogy mégis maradtak Oroszországban.

A virtuális valóság veheti át a hagyományos társkeresés szerepét

Egyre több cég indít randiszolgáltatást a metaverzumban, van, aki szerint ez a társkeresés jövője.

Különösen, miután végül minden jelentősebb vállalat beadta a derekát és távoztak a piacról, így tett például a Netflix, az Apple és más technológiai cégek is – írja a BBC

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.