Turizmus

Mozgalmas év az idei az OTP SZÉP kártyának

A kártyabirtokosok idén több mint 100 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018-hoz képet.

Kihívásokkal indult, de minden korábbinál nagyobb sikerrel folytatódott az OTP SZÉP kártya 2019-es éve – hangzott el az OTP Pénztárszolgáltató és a Szallas.hu közös sajtótájékoztatóján. Az idei év első nyolc hónapjának adatai alapján a legnépszerűbb hazai béren kívüli juttatás kártyabirtokosainak száma átlépte az 1,7 milliót. A feltöltések összege duplájára, a költések összege pedig másfélszeresére emelkedett 2018 azonos időszakához képest. A Szallas.hu adatai szerint ez a bővülés a belföldi turizmus bevételein is érezhető.

Mozgalmas év az idei az OTP SZÉP kártya számára. Januártól jelentősen átalakultak a SZÉP-kártyára vonatkozó jogszabályok, ezért az OTP Pénztárszolgáltató a tavalyi év végén néhány hónap leforgása alatt szinte valamennyi kártyabirtokosával leszerződött és saját számlát nyitott a részükre. A juttatás iránti bizalmat igazolja, hogy a legnagyobb hazai kibocsátó ügyfeleinek több mint 95 százaléka megkötötte szerződését.

Fotó: VG

Az azóta eltelt nyolc hónapban az OTP SZÉP kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és vendéglátóipar sikereiben. A kártyabirtokosok ugyanis idáig idén több mint 100 milliárd forintot költöttek pihenésre és feltöltődésre, ami több mint 150 százalékos bővülés 2018 első nyolc hónapjához képest. A KSH adatai alapján látható, hogy a szálláshelyek magyar vendégektől származó bevételeinek közel negyede a SZÉP-kártyának köszönhető.

„Az OTP SZÉP kártya történetének egyik legnagyobb kihívása volt, hogy megfeleljünk az idén életbelépő jogszabályváltozásoknak, mindezt úgy, hogy ügyfeleink ebből szinte semmit se érzékeljenek.

Meggyőződésem, hogy a 2019-es év eddigi eredményei, például az, hogy a munkáltatói feltöltések összege kétszeresére, 130 milliárd forintra emelkedett, nemcsak ennek a pár hónapnak, hanem az első kártyakibocsátásunk óta eltelt nyolc évnek is az elismerése.

Büszkék vagyunk rá, hogy mára minden harmadik magyar munkavállaló zsebében ott lapul egy OTP SZÉP kártya” – nyilatkozott Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágának vezetője.

Az idei nyári szezon különösen aktívnak és eredményesnek számított mind az OTP SZÉP kártya, mind a belföldi turizmus szempontjából. Az adatok azt mutatják, hogy többen és többet költöttek pihenésre. Az OTP SZÉP kártya esetében a nyári költések összege közel duplájára emelkedett. A Szallas.hu adatai alapján

a közvetített pénzforgalom 2019 júniusa és augusztusa között harmadával emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az eredmények kapcsán Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója kiemelte: „Mind a nyári, mind az éves forgalom kapcsán elmondható, hogy a a belföldi turizmus hajtómotorja. Ennek a béren kívüli juttatási formának kulcsszerepe van abban, hogy a közvetített szállásdíj növekedés az idei évben is elérje a 10 százalékot. Az emelkedő bevételek mellett azonban egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a minőségi szálláshelykínálat kialakítására, hogy ez a pozitív folyamat fenntartható lehessen a jövőben is.”

A kétéjszakás (28 százalék) és az egyéjszakás (27 százalék) kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek a vakációzók körében, 3 éjszakára már csak a foglalások 19 százaléka szólt. A legnagyobb hazai szállásfoglaló kimutatása szerint a legkeresettebb szállástípusok az apartmanok (27 százalék) és a vendégházak (21 százalék) voltak.

Tavaly nyárhoz képest valamivel többen keresték idén a 4-5 csillagos hotelek szolgáltatásait; 10 százalékra nőtt a foglalási arány esetükben. Az átlagos foglalási érték 63 500 forint volt a nyári időszakban, ami 10 százalékkal több mint 2018 nyarán. A költéseken belül a SZÉP-kártyás költések átlagos összege 30 százalékkal, 118 ezer forint fölé emelkedett a szálláshelyeken.

Az OTP SZÉP kártya és a Szallas.hu adatai azt mutatják, hogy a nyár nyertese a Balaton és környéke. A szállásfoglaló oldalon az idei nyári foglalások 38,5 százaléka Somogy, Veszprém és Zala megyébe szóltak. Az OTP SZÉP kártya esetében pedig a nyári költések 12 százaléka, több mint 6,6 milliárd forint a balatoni régióban koncentrálódott, ezzel a főváros és környéke mögött a Balaton lett a második legnépszerűbb úti cél június és augusztus között.

Az OTP SZÉP kártya és a Szallas.hu is optimistán tekint az őszi-téli szezon elé; a jelenlegi adatok alapján 30 százalékkal több foglalás érkezett be tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

 

turizmus OTP SZÉP kártya szállás.hu
Kapcsolódó cikkek