Turizmus

A strandszezon vége után sem zár be Budapest tengerpartja

„2019-ben 150.000 látogatónk volt, idén ennél még 25.000-rel többen jöttek el a Lupára” – mondta el Gerendai Károly, a Lupa Beach megálmodója.

Hamarosan vége a strandszezonnak, de addig is a héten, amíg az idő engedi, szezonvégi akcióval várja a látogatókat Budapest tengerpartja, ami azután sem zár majd be teljesen: a Horgászcentrumban felpörög az őszi peca-szezon, míg a wakeboard pályák a tervek szerint egész novemberig kínálnak majd élményeket a sportág szerelmeseinek. Sőt a Lupa-tó partja egy nagyszabású sporteseménynek is helyt ad még az ősszel – áll a Lupa Beach közleményében.

Budapest tengerpartja egy nyárvégi akcióval búcsúztatja az idei strandszezont, mielőtt a hétvégével bezárja kapuit a strandolók előtt. Azok, akik még “tengerparti hangulatban” töltenék az utolsó meleg napokat,

féláron léphetnek be a Lupa-tó strandjaira, sőt féláron kóstolhatják meg a nyitvatartó büfék szezonvégi kínálatát is,

valamint a fizetős szolgáltatások közül is lesz, amit féláron vehetnek igénybe a héten, amíg az időjárás engedi.

“A nyár első harmadában a katasztrofális időjárás miatt – a vízi- és beachsportok szerelmesein túl – szinte alig volt strandvendégünk, az utolsó bő két hónapban azonban nincs okunk panaszra, hiszen a vendégeink száma meghaladta a tavalyit összlátogató számot is” – mondja az idei évről Gerendai.

2019-ben 150.000 látogatónk volt, idén ennél még 25.000-rel többen jöttek el a Lupára. Bár a tó teljes területe ennél több látogatót is kényelmesen elbírna, ez idén azért is nagy eredmény, mert a vendégek biztonsága érdekében inkább korlátoztuk a befogadóképességet, hogy az előírt távolságtartási szabályokat betartsuk

– tette hozzá.

Fotó: Lupa Beach

“A Lupa Beach egyedi látványvilága, hangulata és minőségi szolgáltatásai jó alternatívát nyújtottak azoknak, akik idén nem a tengert választották. Úgy látjuk, hogy a folyamatos fejlesztéseink is kedvező fogadtatásra találtak és a látogatók évről évre, egyre jobban megkedvelik a Lupát.” Gerendai kiemelte, hogy

idén jelentősen megnőtt a családosok száma és a sportolók aránya.

A strandszezon végeztével még nem zár be minden a tónál, az ősztől még nagyobb hangsúlyt fektetnek a horgászok kiszolgálására, illetve a wakeboardosok is még október végéig hódolhatnak kedvenc sportjuknak.

Október 17-én pedig a futók vehetik majd birtokukba a Lupát, hisz’ immár második alkalommal rendezik meg a tó körül a Lupa Beach Run versenysorozatot, új pályával, új versenyközponttal és jobbnál jobb programokkal.

A fedett és téliesített rendezvényház pedig egész évben várja azokat, akik egy egyedi környezetben szeretnének nagyobb rendezvényeket tartani.

Lupa Beach strand wakeboard nyár
Kapcsolódó cikkek