BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Töredékére esett a Ciprusra látogató turisták száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az ország hazai össztermékéhez (GDP) mintegy 15 százalékkal járul hozzá az idegenforgalom.

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeként meredeken, az előző évhez képest 84,1 százalékkal csökkent a Ciprusra látogató turisták száma tavaly.

A ciprusi statisztikai hivatal adatai szerint több mint 631 ezer turista járt a Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő országban, szemben a 2019-ben mért több mint 3,9 millióval.

Decemberben mindössze 9682 turista érkezett a szigetországba, ami 91,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A ciprusi hatóságok márciusban rendelték el az ország határainak lezárását a külföldi turisták előtt. A beutazási tilalom június 8-ig volt hatályban, utána fokozatosan, a járványügyi kockázatok figyelembe vételével lazították az előírásokat.

Fotó: Amir MAKAR / AFP

Ciprus hazai össztermékéhez (GDP) általában mintegy 15 százalékkal járul hozzá az idegenforgalom.

Tavaly az előző negyedévhez képest január-márciusban 0,9 százalékkal, április-júniusban pedig 13,1 százalékkal csökkent a GDP nominális értéken, míg a július-szeptemberben 9,4 százalékkal emelkedett. Éves összevetésben az első negyedévben 1,5 százalékos növekedést, míg a másodikban 12,3 százalékos, a harmadikban pedig 4,4 százalékos csökkenést mértek.

A több mint 800 ezer lakost számláló Cipruson a járvány kirobbanása óta több mint 29 ezren fertőződtek meg a SARS-CoV-2 vírussal, a halottak száma pedig 175-re rúg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.