Kizárólag nők fürödhetnek ezen a különleges strandon, akár éjszaka is
A Dubajban található Al Mamzar strand a hónap elején nyílt meg a helyi lakosok és a turisták előtt. Kerítés veszi körül, szigorú fényképezési tilalmat rendeltek el, és intelligens biztonsági megfigyelőrendszerekkel szerelték fel – írja az Origo.

Igazi világszám az új dubaji strand
Az Al Mamzar Corniche zárt strandját egy szélesebb körű felújítási projekt részeként adták át, amelynek célja a főváros, Dubaj strandjainak és tengerparti infrastruktúrájának bővítése. Az Al Mamzar strandok egy szélesebb körű, 3 milliárd dirham (kb. 274 milliárd forint) értékű tengerparti fejlesztési program részét képezik.
Az Egyesült Arab Emírségekben számos helyen már eddig is rendelkezésre álltak kizárólag hölgyek számára fenntartott strandzónák, illetve külön női napokat is rendeztek. Azonban ez az első olyan létesítmény, amely nonstop látogatható.
Az Independent cikke szerint a 125 ezer négyzetméteres strandterületen kizárólag nők dolgoznak, beleértve a biztonsági őröket és a vízimentőket is.
Vízimentő-őrtornyok és csúcstechnológiás világítási rendszer gondoskodik arról, hogy a női látogatók a nap minden szakában, így éjszaka is biztonságosan mártózhassanak meg a tengerben.
A teljes cikket ide kattintva olvashatják el.


