Az öt legjobban fejlődő magyar vállalkozás között a Hell Energy

Vállalatok
A tegnap immár hatodik alkalommal átadott Pegazus Díj jelöltjei között szerepelt – egyedüliként az üdítőital kategóriában – a piacvezető magyar energiaital-gyártó cég, a HELL ENERGY Magyarország Kft. is.

A legdinamikusabban fejlődő magyar vállalkozások 2014-ben összeállított Közép-Magyarország régió piacvezető kategória rangsorában elért eredményei alapján a HELL az öt legjobban teljesítő vállalkozás közé került.
A tegnap megrendezett gálán két kategóriában – feltörekvő és piacvezető – díjazták a kimagasló növekedést mutató magyar vállalatokat.


A Pegazus Díjjal az adományozók – az Enterprise Investors magán- és kockázati tőkealap-kezelő vállalat, valamint a Bisnode, nemzetközi cégminősítő – a kiemelkedő gyarapodást felmutató magyarországi kis- és középvállalkozásokat ismeri el, minden évben ugyanazon szempontok alapján, azaz a vállalkozások nyilvános árbevételeinek összevetésével felállított rangsor szerint. A jelölt vállalkozások mindegyikéről elmondható, hogy legalább öt éve alapított, magyar többségi tulajdonban álló, jelenleg is aktív, jó likviditási mutatókkal rendelkeznek, és a 2013-as évre vonatkozó EBITDA eredményük pozitív.


Az idén díjazott cégek is a legkülönfélébb iparágakból kerültek ki, volt közöttük élelmiszeripari és élelmiszerbiztonsági, orvosi berendezés és implantátumok gyártásával, fűtéstechnológiával, fémmegmunkálással, vagy díszítőszobrászati és belsőépítészeti szolgáltatások nyújtásával foglalkozó vállalat is. A hazai vállalatok két kategóriában nyerhették el a rangos elismerést, a feltörekvő kategóriában azok a vállalatok szerepeltek, amelyek árbevétele 2013-ben 250 millió és 2,5 milliárd forint között mozgott; míg a piacvezető kategóriába olyan hazai cégek kerültek, amelyek árbevétele 2013-ban 2,5 milliárd forint felett volt.


Az üdítőital piac egyetlen magyar piacvezetőjeként – hiszen az energiaital szegmens az egyetlen, ahol nem multinacionális cég áll az első helyen – a HELL ENERGY nagyon örült a megtisztelő jelölésnek, és annak, hogy az öt legdinamikusabb sikeres hazai vállalkozás egyike.

Tizenhárom klubot fizetésképtelenség fenyeget a Bundesligában

Hét klubbal szemben május végén csődeljárás indulhat, amennyiben addig sem indul újra a labdarúgóélet Németországban.

Több mint hat és félmillió amerikai vár segítségre

Soha nem látott szintre nőtt a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány alatt.

2,9 százalékos államháztartási hiánnyal számolnak

Magyarország EDP-jelentése 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 67,4 százalékos államadóssággal számol 2020-ra.

Munkahelymegtartó bértámogatást szorgalmaz az MKIK

Az MKIK ágazati szintű munkacsoportokat állított fel a kereskedelem, logisztika, élelmiszergazdaság, ipar, turizmus és pénzügy területén.
Világgazdaság Piactér