BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Balatonnál fogyott a legtöbb gyógyszer

A júliusi bruttó gyógyszerforgalom 45,8 milliárd forintot tett ki – tudta meg a Világgazdaság. Veszprém és Somogy megyében 8-8 százalékkal több vényt váltottak ki.

Júliusban is csaknem kétmilliárd forintot emelkedett a támogatott, vényköteles gyógyszerek hazai forgalma a júniusi négymilliárd forintos bővülés után – derül ki a Hiflylabs Zrt. Világgazdasághoz eljuttatott elemzéséből.

A legfrissebb adatok szerint a júliusi bruttó gyógyszerforgalom 45,8 milliárd forintot tett ki.

A havi forgalom az előző hónaphoz képest 4 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest 2,9 százalékkal, a 2019-es átlaghoz képest pedig 3,6 százalékkal bővült. 2020 első hét hónapját összesítve 6,3 százalékos növekedés látható.

Gyakorlatilag minden gyógyszercsoportban emelkedett júliusban a forgalom, így a májusi mélypont után a nyár közepén már átlagon felüli mennyiségű gyógyszer fogyott a hazai patikákban

– mondta lapunknak Virág Zsolt, a Hiflylabs igazgatósági elnöke. Hozzátette, hogy a vényköteles gyógyszerek forgalma a múlt évi átlagot, az előző év azonos időszakát és még a júniusi értékeket is meghaladja. A szakértő szerint az emelkedésben több tényező is közrejátszik. Egyrészt júliusban már szabadabban mozgott a lakosság, ez pedig a fertőző betegségek általános okozója is lehet. Másrészt most fordultak orvoshoz azok, akik tavasszal, kisebb, nem sürgős panaszaikkal nem keresték fel a rendelőt. „Érdekesség, hogy a gyógyszerforgalom annak ellenére növekszik, hogy a háziorvosokhoz még mindig nehezebb bejutni, mint normál időszakban, így az enyhébb betegségeket sokan vényköteles gyógyszerek nélkül vészelik át” – mutatott rá a Hiflylabs igazgatósági elnöke.

Fotó: Kovács Tibor / Somogyi Hírlap

A regionális adatokból az látszik, hogy az agglomerációs hatás továbbra is tart, azaz a fővárosi forgalom egy része Budapest környékére helyeződött át, de ennek hatása hónapról hónapra egyre gyengébb.

A gyógyszerforgalom júliusban Pest megye kivételével mindenhol növekedni tudott az előző hónaphoz képest,

azaz a központi régió súlya visszaszorulóban van az országos adatokhoz képest. Az előző évhez viszonyítva Budapest továbbra is kilóg a megyék sorából, éves alapon ugyanis a fővárosban 2,8 százalékos gyógyszerforgalmi csökkenés mutatkozik a Pest megyei 1,4 százalékos növekedéssel szemben. Összességében tehát Budapesten még mindig kevesebben vásárolnak, de ennek már csak a kis része csapódik le a főváros környéki területeken, részben a szezonalitás következtében. Somogy és Veszprém megyében mind az előző hónaphoz képest, mind 2019 júliusához képest 8 százalék körüli, kiemelkedő forgalomnövekedés tapasztalható.

Ez egyértelműen annak következménye, hogy rendkívül sokan töltötték a nyári szabadságukat a Balaton környékén.

Júliusban 6 százalékkal csökkent az antibiotikumok és a vírus elleni szerek forgalma, az elemzés szerint azonban a következő időszakban az iskolakezdés tovább növelheti a fertőző betegségek terjedését. Virág Zsolt szerint a koronavírus-járvány második hulláma vélhetően nem fogja változatlanul hagyni a mostani trendet. Ha a pandémia sokáig és intenzíven jelen lesz, akkor a korábbiakhoz hasonlóan erősen felfuthat a gyógyszerforgalom.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.