Egy inspiráló "civil" vezető

Vállalatok
A TMI Hungary 2003. január 12-ei díjkiosztó gáláján nem csupán az üzleti szféra egyik első számú vezetője vehette át a rangos elismerést, hanem a Világgazdaság felajánlásaként a civil szféra jelöltje is. 2003-ban Marton László, a Vígszínház igazgatója nyerte a civil szféra leginspirálóbb vezető személyisége díjat.

A direktor minden értelemben színházi lénynek tartja magát: rendezőnek, művészeti vezetőnek és olyan valakinek, aki színészeket és rendezőket nevel. Örömmel töltötte el, hogy a díjra jelölték, de mint mondta: “Ha valakik engem értékelnek, azt csak színházi munkám szemszögéből tudom elképzelni. A színház mindig a szenvedélyem volt és marad, ahol a személyiség, a szakmai tudás és a morális hitel a legfontosabb.”

Marton László január 6-án ünnepelte hatvanadik születésnapját. 1968-ban kezdte rendezői pályáját a Vígszínházban. 1979-85 között a Szent István körúti társulat főrendezője, 1985-től igazgató-főrendezője. Osztályvezető tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Hat éven át vendégrendező volt Helsinkiben, a Finn Nemzeti Színházban, nagy sikerrel dolgozott Louisville-ben, Chicagóban, Tel-Avivban, Kanadában, Németországban. Jászay Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. 1990-től a londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagja, 1997 novemberétől a Society of Stage Directors and Choreographers tagja. Torontóban rendezett Platonov-előadásáért 2000-ben megkapta a legjobb rendezésért járó Dora-díjat, 2001-ben pedig a legjobb előadásért járó elismerést. Két éve az Ír Nemzeti Színház művészeti tanácsadója. 2003 nyarán Dublinban készül Ibsen Vadkacsájának bemutatására. Mesterkurzusokat tart, és legutóbbi hazai rendezései közül a Vígszínházban nagy sikerrel megy Ibsen Nórája és Tolsztoj Legenda a lóról című előadása.

A magyar színházi élet “nagy öregje” Várkonyi Zoltánt, a Vígszínház egykori, legendás hírű igazgató-főrendezőjét tartja mesterének, mentorának. Büszke a társulatára, arra, hogy nincs még egy olyan színházi munkahely Magyarországon, ahol a munkatársak olyan régóta és hűségesen kötődnének a helyhez, mint náluk. Több évtizede vesz részt aktívan a nemzetközi színházi életben. Előjegyzési naptárában már 2006-ra és 2007-re szóló külföldi felkérések is szerepelnek, de minden meghívást szigorúan alárendel vígszínházi feladatainak. Fontosnak tartja a külföldi jelenlétet is, mert úgy érzi, azzal, amit ott tesz – s amiről a világlapokban a világ legismertebb színikritikusai írnak -, a magyar művészeti életnek, Magyarországnak is elismerést szerez.

Fegyelmezett és nyílt embernek tartja magát. “Ha bánt valami, ki kell mondanom. A társulatommal való kapcsolatom azért olyan, amilyen, mert akik számítanak rám, tudják, mit várhatnak tőlem. Nem őrzök sérelmeket.”

Szeret nap mint nap bejárni a színházba, szeret az ott lévő emberek szemébe nézni. Számára is fontos, hogy amikor lemegy a társalgóba, azokat a színészeket, rendezőket lássa ott, akiknek a létezését is szereti. Felfedezettjeinek listája hosszú. Tanítványai a legsikeresebb és legeredményesebb színészek közé tartoznak. Közülük Börcsök Enikő már harmadéves főiskolás korában, Berlinben, színésznőként nagydíjat nyert. A tanár úr büszke arra, hogy 2002-ben tanítványa, Csányi Sándor lett az év legígéretesebb fiatal színésze, és Hámori Gabriella nyerte el a legjobb fiatal színésznő díját, sőt arra is, hogy Csányi Sándor, Hámori Gabriella és még két növendéke, Kovács Martina és Lengyel Tamás játszották az I love Budapest című film főszerepeit, Bodó Viktorból pedig ígéretes, fiatal rendező lett.

Rendezőként azt tartja a legfontosabbnak, hogy minden észrevétele szakmai és inspiráló legyen. Számára ma a legfontosabb szakmai kérdés, hogy a jövőben a kultúra és a műveltség elérhető lesz-e sok ember számára, avagy pici helyeken, 60-80 nézőnek kínálnak majd elitkultúrát. Úgy érzi: feladata, küldetése van abban, hogy a színházi kultúra sok emberhez jusson el, és az a modell, amely a Vígszínházban évek óta eredményesen működik és évente 400 ezer nézőnek ad meghatározó élményt, megőrizze a művészi igényesség és a népszerűség egyensúlyát. Ezt a modellt tavaly jelentős, de válságban lévő – 800-1000 fős nézőterű – külföldi színházak szakemberei tanulmányozták és találták alkalmasnak arra, hogy megkíséreljék újra megteremteni a kapcsolatot a valódi színházi érték és a közönség között. Azt szeretné, ha a gyerekei olyan világban nőnének fel, ahol a színházakban a klasszikus szerzők műveivel is megismerkedhetnének, és a könyvesboltokban Jókai, Mikszáth és Kertész Imre könyveit is ajánlanák a diákoknak, akik csak ezek ismeretében lesznek képesek a nemzet kultúráját őrizni és ápolni.

Pályafutása alatt közel száz darabot rendezett, ötvenet külföldön. Lev Tolsztoj Legenda a lóról című művét tartja a legkedvesebbnek: “Az egyik leggyönyörűbb írás, amely valaha a kezembe került. Azért állítottam színpadra, mert éreztem, beszélnem kell arról, mit jelent a foltosság, a másság kérdése, az öregedés problémája abban a világban, ahol a társadalom nem találta meg az öregeknek a megfelelő életteret. Most Ibsen Vadkacsájával foglalkozom. Gyönyörű darab, amely az élettel mint elszalasztott lehetőséggel foglalkozik, és azzal, miért alakulnak hazug módon a modern kapcsolatok. Nagy kihívás, és bevallom: tele vagyok szorongással, félelemmel, hiszen rendezőként ezzel a darabbal mutatkozom be az Ír Nemzeti Színházban, amelyet a világ legrangosabb színházának tartanak.”

A közeljövőben Amerikába készül előadásokat tartani. Családja – fiai, a 12 éves Ferkó és a 10 éves Gyurka -, valamint szerelme, társa, Csikós Virág most is vele tart.

Sztárfajták: tömeges a zöldszüret

A legnagyobb területen az elmúlt évek szőlőtelepítéseinek legnépszerűbb fajtáját, a biancát, valamint a furmintot szüretelték le érés előtt a termelők.

Magyarország menekülőúttá válhat

Nem evidens, hogy egy kelet-közép-európai gyárépítés védelmet élvez, de sok minden szól amellett, hogy az óriáscégek a térségbe hozzák a fejlesztéseket.
Világgazdaság Piactér