Az olajlobbi nem tart az e-autók térhódításától

Szolgáltatás | Vállalatok

Legfeljebb csak megmosolyogják az OPEC-tagok az elektromos (e-)autót, az előrejelzések szerint 2040-ben 97-ről még csak 92 százalék lesz a belső égésű motorral hajtott kocsik részaránya az utakon. Természetes, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezetének nem érdeke az elektromos mobilitás fejlesztése/támogatása.


Ráadásul azért se kell aggódniuk az OPEC-tagállamoknak, mert a 8 százalékos részarányra jósolt alternatív üzemanyagok között ott találjuk a földgázt is, ami szintén tőlük származik. Annyi változás lesz az üzemanyag-mixben, hogy a benzin-részarány 82-ről 71 százalékra csökken, a dízel pedig 14-ről 21-re nő.


Az akkumulátoros-elektromos autó a magasabb költségek és a kis hatótávolság okán sem játszik majd jelentősebb szerepet (belátható időn belül), egyedül az Európai Unióban lehet majd számottevő a részarányuk, de ott is inkább csak a hibiridek terjednek – ezt a térhódítást az OPEC-szempontjából bőven ellensúlyozza a fejlődő országokban várható fogyasztás-növekedés. A tüzelőanyag-cellás elektromos autók terjedése még az akkumulátoros-elektromos autóknál is lassabb lesz, hiszen itt még ritkább a kúthálózat és még magasabbak a bekerülési költségek.

Erőteljesen felpörög a vállalati digitalizáció 2021-ben

A magyar döntéshozók közel 70 százaléka már akkor úgy nyilatkozott, hogy tudatosan szeretné tovább erősíteni vállalata digitális érettségét.

Több tízmilliárdért hosszabbít Anthony Davisszel a Lakers

LeBron James után Anthony Davisszel is szerződést hosszabbított a Los Angeles Lakers, a játékos 190 millió dollárért (körülbelül 56 milliárd forint) marad.

A Huawei már az 5G utáni korszakra készül

A vállalat vezetője felvázolta a jövő kommunikációs hálózatát, már úton az 5.5G.

Hetvenötezer eurót nyert a digitális ergonómia magyar úttörője

Az AXS Motionsystems Kft. digitális ergonómiai fejlesztések mellett a gyártósorokon dolgozók fizikai leterheltségét is vizsgálja.
Világgazdaság Piactér