Párhuzamos kampánystratégiák
Április 4-én este - lapzártánkkor - nem foglalhatunk érvényesen állást arról, hogy az országgyűlési választásokat megelőző, helyenként heves, összességében érdekes és okvetlenül nyugati típusú kampányból mely politikai alakulat(ok) jött(ek) ki diadalmasan. Hiszen értelemszerű: a korteskedés győztesének az tekinthető, aki a szavazatok többségét megszerzi, eredményt tehát legkorábban vasárnap este hirdethetünk. Jelenleg nem vehetünk biztosra semmit. Nem tudjuk, hogy az utolsó lehetséges időpontban - múlt hét pénteken - publikált közvélemény-kutatási adatokból kiolvasható tendencia tartós maradt-e, sőt a továbbiakban lehetséges variációk magas száma miatt azt sem, hogy bármely erő első fordulós előnye elegendő lehet-e a kormányalakításhoz.
A nyitva maradt kérdések ugyanakkor nem zárják ki, hogy a kampány e fontos szakaszának lezárultakor - egészében nincs még vége, szoros eredmény esetén a két kör között az eddigieknél öntudatosabb fenekedésre számíthatunk - néhány következtetést levonjunk. Ma már látjuk, hogy a két nagy párt stratégiája, stílusa, kampányának felépítése, ütemezése alapvető különbségeket mutatott. Míg a kihívó MSZP korai startja után hosszú hetekre visszaesett, majd ezen a héten erősített bele ismét, addig a lassan kezdő Fidesz fokozatosan vette fel a ritmust, idővel érzékelhető előnyre tett szert, ám az utolsó napokra - legalább részben - elveszítette helyzeti előnyét.
A történtek érdekessége, hogy a szocialisták december-januári robbantása éppúgy egy fideszes hiba eredménye volt, mint a zárószakaszban prezentált erőteljes nyomulásuk. A magyar-román kormányfői megállapodásban rejlő lehetőség kiaknázásával politikai haszonra tett szert az ellenzék legnagyobb pártja. A szocialistáknak tudniuk kellett, hogy a kedvezménytörvény végrehajthatósága érdekében tett engedmények nem fenyegetnek a román munkaerő tömeges beáramlásával, de tisztában voltak azzal is, hogy ennek elvi lehetősége kisilabizálható a dokumentumból.
E téma - és egyben a negatív kampány - átmeneti kifulladását követően a feladatuk az lett volna, hogy áttérjenek pozitív üzeneteik sulykolására. Medgyessy Péter és teamje e tekintetben visszafogott teljesítményt nyújtott. Tény, hogy a szocialista agytröszt megtalálta azokat a pontokat, amelyekkel nemcsak saját táborának tagjait tehette volna elszántabbá - ezt rutinszerűen sikerült véghezvinniük -, hanem a bizonytalanok voksainak értékelhető hányadát is begyűjthették volna. Ilyenek voltak az egyszerűsített vállalkozói adó, valamint a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetésére, a nyugdíjasoktól "elvett" 19 ezer forint "visszaadására", a minimálbér utáni adó eltörlésére vagy az oktatásban és az egészségügyben végrehajtandó béremelésre vonatkozó ígéretek. Ezeket a témákat azonban az MSZP-nek nem sikerült napirenden tartania, a párt és miniszterelnök-jelöltje által közreadott programokról nem folytak érdemi eszmecserék. Jellemző hibának tűnik, hogy miközben Medgyessy Péter a kormányzás első száz napjára vonatkozó, 13 + 1 pontos csomag meghirdetésekor a fenti kitételeket elsőkként említette, addig a fizetett hirdetések formájában közreadott "telitalálatos szelvényben" már a demokratikus jogállam újjáépítése szerepelt az élen. Vagyis egy olyan téma, amely felmérésekkel igazolhatóan nem foglalkoztatja az emberek többségét, azaz megint csak a saját bázist hozza izgalomba.
Miután az MSZP-ben rájöhettek, hogy a mérhetetlenül "pozitív" Orbán-csapattal ebben a műfajban nehéz konkurálniuk, erősíthettek bele a már bevált negatív kampányba. Ehhez adtak megfelelő kiindulópontot Kövér László Fidesz-alelnök "öngyilkos" eszmefuttatásai. Egyelőre azonban nem megválaszolható kérdés, helyesen döntöttek-e a szocialisták, amikor üzeneteik szakadatlan sulykolása helyett Kövér László kötelébe kapaszkodtak.
A Fidesz által befutott pálya ezzel szemben nyílegyenes. A "paktum" idején defenzívába kényszerült csapat február közepén vetette magát igazán a küzdelembe - igaz, előtte is jelen volt az ülésező-utazó-avató Orbán Viktor révén -, és március második felében pörgött fel igazán, forgatókönyvszerűen, skrupulusok nélkül összehangolva a kormányhirdetéseket és a pártreklámokat.
A kormányfő túráján elhangzott beszédek kapcsán több érdekességet fedezhetünk fel. (Amelyek egyébként a többi vezető Fidesz-politikus retorikájára úgyszintén jellemzőek - ebből a szempontból a radikális Kövér László kakukktojás.) Az egyik, hogy a tudósításokban ismertetett mondataiból szinte teljesen hiányoztak a párt programjának elemei. Orbán Viktor - társai szintúgy - gyakorlatilag nem ígért, még a korábban fontos elemnek sejtett "négy év alatt megduplázzuk a kereseteket" motívum sem jelent meg markánsan. A miniszterelnök e helyett szimbolikus ügyekre, az érzelmi politizálásra hagyatkozott. A lelkekben befejeződő rendszerváltásról, három fontos évszámról (2004, 2007, 2012), a tagadásra nem építhető jövőről, a szívós múltról, négy, de akár nyolc nyugodt évről értekezett - amihez kell egy-két vasárnap délelőtt -, és soha nem felejtette el megemlíteni, hogy minden eredmény a polgároknak köszönhető. Örvendezett is: annak, hogy "milyen sokan gyűltünk össze". A kormánypárt úgy folytatott negatív kampányt, hogy egyszersmind óvott is attól: a hagyományos értékeket érő provokációkról szóló merengések, a szívós múlttól és a nemet mondóktól való különbségtétel hangsúlyozása éppúgy a két oldal közötti szakadék tudatosításának eszköze, mint a másik oldalról a jogállam és a diktatúra, a becsület és a tisztességtelenség viadalaként leírni a küzdelmet.
A kampánycsend előtti nap dilemmája: helyesen döntött-e Medgyessy Péter, amikor végül, hosszas hezitálás és egymásnak ellentmondó nyilatkozatok után vállalta a vitát Orbán Viktorral. Abba most fölösleges belebonyolódnunk, a szemtől szembeni csatában melyikük esélyesebb. De a Világgazdaság 2002-es évkönyvében papírra vetett gondolatot megismételhetjük: ma este - meg persze vasárnap - újabb dolgokat tudhatunk meg arról, van-e szerepe az egyéniségnek a történelemben.
Gazda Albert
