Az energiaárak sem nőnek az égig

Nem vitatható, hogy a 70-es évek olajársokkjai mélyen beépültek gazdasági és mindennapi életünkbe, így aggodalommal tölt el mindenkit a világpiaci olajárak drámai emelkedése. Az utóbbi két év és napjaink fejleményeinek elemzésénél különösen szembetűnő, hogy a kőolaj világpiaci árának csúcsdöntésénél elfeledkezünk megemlíteni, hogy ugyanezen időszakban a dollár árfolyamának mélyrepülése következett be a világ vezető valutáival szemben. Nem is olyan régen 1 euró 0,8 dollárnak felelt meg, ma pedig 1 euróért 1,2 dollárt kell fizetni. Az utóbbi két évben a dollár 40 százalékkal értékelődött le. A dollár árfolyamának romlását is bekalkulálva a 40-41 dollár/hordó árszint 30 dollár/hordó árszintnek felel meg. Reálárfolyamon számolva sem lehet rekordszintről beszélni. A prognózisok szerint a második fél évben az olaj ára mérséklődik, éves átlagban 31-32 dollár/hordó árszint várható, így reálárfolyamon számolva ez az árszint körülbelül megfelel a korábban középtávra jósolt 20-22 dollár/hordó árszintnek.

Kétségtelen, hogy a 2004. év első öt hónapjában kialakult átlagosan 35 dollár/hordóra tehető világpiaci árszint igen rosszkor jött, hiszen a világban, de különösen Európában és nálunk is, épphogy csak beindulni látszik a várva várt gazdasági növekedés. Az egyébként is ellentmondásos és meglehetősen vérszegény európai konjunktúra megakadhat, mielőtt érzékelhetően beindult volna. Mentségként tehát a magas kőolajár említése indokolt, valójában azonban döntően a versenyképesség hiányáról van szó.

Magyarország esetében lényegében hasonló alaphelyzettel állunk szemben, de van néhány sajátos tényező, amely a világpiaci olajár megugrásának következményeit súlyosbítja. Például nálunk az európai átlagnál jóval magasabb az import aránya mind a kőolaj, mind az energiahordozók egészét tekintve. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a növekedésben kulcsszerepet játszó exportorientált feldolgozóiparunk fajlagos energiafelhasználása - éppen a 90-es években végbement szerkezeti változás és a rohamos műszaki megújulás következtében - ma már kisebb, mint az EU-átlag. Sajátos magyar helyzet az is, hogy az utóbbi évek mérséklődő inflációs trendjével szemben 2004-ben az infláció várhatóan két százalékponttal növekszik, részben az energiahordozók hatósági árainak az átlagos inflációt jóval meghaladó ütemű emelése miatt.

Az üzemanyagárak hatásának becslésénél abból indulhatunk ki, hogy az utóbbi években - éves átlagban - a lakossági felhasználás a teljes üzemanyag-fogyasztás mintegy felét tette ki, azaz 3 milliárd litert fogyasztott. A 20 forint/literre tehető mostani árnövekedés tehát éves szinten 60 milliárd forintos többletkiadást jelent - változatlan fogyasztást feltételezve. Miután a lakosság teljes fogyasztása folyó áron 13-14 ezer milliárd forintra tehető 2004-ben, így az üzemanyagár-emelkedés a teljes fogyasztás 0,4 százalékát teszi ki, és az inflációt is hasonló arányban érinti. A tényleges hatás valószínűleg ennél kisebb, mert az árnövekedés visszafogja az autóhasználatot.

Az üzemanyagár-növekedés közvetett hatása a termelőszférában felhasznált benzinen és gázolajon keresztül jelentkezik. A termelőszféra üzemanyag-felhasználása 3 milliárd liter, amelyből a vegyipar 33 százalékkal, a közlekedés és az agrárszféra 12-12 százalékkal részesedik. A gazdaság bruttó kibocsátása 2004-ben körülbelül 39 ezer milliárd forint, a 20 forint/literre tehető árnövekedés tehát éves átlagban 0,15 százalékot jelent. Az átlag mögött a vegyiparban, a szállításban és a mezőgazdaságban jelentkezik nagyobb hatás, de ezekben az ágazatokban sem éri el a kibocsátás 0,3-0,4 százalékát. Minden mást változatlannak feltételezve, a termelői árak tehát az üzemanyagárak emelkedése miatt 0,15 százalékkal nőhetnek, de az éles verseny miatt a hatás inkább 0,1 százalék alatt marad.

A bekövetkezett világpiaci árnövekedésből fakadó belső üzemanyagár emelkedése ugyan nem elhanyagolható, mert nehezíti az infláció elleni harcot, de önmagában nem jelent új helyzetet a vállalkozói szféra versenyképességi pozícióiban. Még a leginkább érintett ágazatokban sem indokolt tehát olyan áremelési és támogatási igényeket megfogalmazni, amelyekkel az érintettek nap mint nap bombáznak bennünket.







A szerző a GKI Energia-

kutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója