BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magabiztos vonatdiplomata

Sajátosan módosult Dunai Zoltán pályája: egy erős hazai társaság, a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. vezérigazgatói székéből került a még erősebb svájci Stadler most létrejött, magyarországi kft.-je élére. Az új cég hátterében 40-50 milliárd forintos motorvonat-szerződés áll.
2005.12.19., hétfő 00:00

Közvetlenül azután távozott Dunai Zoltán a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. (GTK) éléről, hogy a svájci Stadler Bussnang és a GTK szeptember elején joghatályosan is megnyerte a MÁV motorvonattenderét. A bankvilágból és több vasúti gyártótól is kapott menedzseri állásajánlatokat. Mindezeket szorította a háttérbe az a felkérés, amely a Stadler tulajdonosától, Peter Spuhlertől érkezett október elején: hozzanak létre közösen egy magyarországi Stadler-céget, s azt Dunai Zoltán vezesse. A vezérigazgatóból lett ügyvezető igazgató nem tagadja: a svájci ajánlat elfogadásában alapvetően a szakmai hiúsága döntött.

Ezzel persze jókora kockázatot is vállalt. A Stadler Trains Magyarország Kft.-t a nulláról indulva kell felfejlesztenie. Bár még van rá egy éve, hogy eleget tegyen azoknak a vonatkarbantartási kötelezettségeknek, amelyeket a Stadler vállalt a vonatszállítási szerződésében, de nem is ez a fő feladata. Anyacége keletre tolt helyőrségeként új járműszállítási megbízásokat kell szereznie. Mindezt kezdetben egyedül, leszámítva a titkárát és a sofőrjét. Dunai Zoltán mégsem érzi úgy, hogy teljesen az alapoktól kellene kezdenie az építkezést. Maga mögött érzi a Stadler erejét, amely világviszonylatban kis társaság létére nyerni tudott a tenderen egy jól szervezett multi előtt. Ezt az előnyt ki kell használnia.

Az ügyvezető egyelőre élvezi az önállóságot. Már nem múlik több száz ember egzisztenciája azon, hogyan végzi ő a munkáját. Felső vezetői munkastílusát, elveit is hagyhatja még porosodni. De nem maradhat ez így sokáig, közeleg a csapatmunka. „A kft.-nek mielőbb be kell illeszkednie a Stadler belső életébe, különben nemigen tud eredményesen lobbizni egy projekt ügyében, nem tud sikeres ajánlatokat tenni, és nem tudja megfelelően kiválasztani a kínálandó terméket sem” – fejti ki álláspontját. Tudja: a beilleszkedés a téli hónapok feladata lesz.

Nem ez az első nagy váltás Dunai Zoltán életében. Moszkvában diplomatának tanult. Négy évig volt a kairói magyar nagykövetségen kereskedelmi attasé. Ezt némi külügyminisztériumi munka követte, majd – engedve a bankvilág csábításának – hátat fordított a politikai pályának. A Dresdner Banknál nemcsak a pénzügyekbe tanult bele. Járműipari „kiképzése” is ott kezdődött, ugyanis számos járműipari projektek finanszírozott. Az Ikarushoz kerülve ez éppen fordítva volt: egy iparvállalatnál foglalkozott a pénzügyekkel. A GTK vezéreként a járműipar kereskedelmi részében is erősíthetett.

DUNAI ZOLTÁN

Negyvenéves. Diplomatának tanult Moszkvában. 1988–94-ig a kairói magyar nagykövetségen volt kereskedelmi attasé. Azt követően a Dresdner Banknál vitte az ügyvezetői igazgatói posztig, közben elvégzett egy posztgraduális bankárkurzust is. 2000-ben lett az Ikarus Bus Rt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese, majd négy és fél évig a Transelektrónál dolgozott. Húsz éve nős, 18 éves fia ebben a tanévben érettségizik. A család hobbija az utazás. Sportra nincs sok ideje, de a kutyája kikövetel napi 4-5 kilométer sétát.




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.