Luxusvita
Nincs könnyű dolga Veres Jánosnak a szocialista frakcióval. A folyosói pletykák szerint azért ő a pénzügyminiszter, mert tőle több mindent elfogadnak az MSZP-sek, a „Janinak” könnyebb dolga van velük, ő simán keresztülveri rajtuk még a megszorító csomagot is. És mégsem. Az ingatlanadót egyszerűen nem tudja eladni a képviselőcsoportnak. A nagy nekibuzdulásban tavaly nyáron még valahogy beleírták a konvergenciaprogramba, hogy igen, majd lesz egységes értékalapú ingatlanadó, ám azóta nem sikerül semmiféle megállapodást kötni sem az MSZP-n, sem a koalíción belül. A szocialisták szerint túl nagy politikai ára van, a liberálisoknak is kilóg a lóláb, ha nem kapcsolódik össze a bevezetés valamiféle érdemi rendszerszerű átalakítással. Előbbiek megúsznák a vitát, óvatosan haladnának, népharag nélkül, utóbbiak ezt bevállalnák, ám egy új sarcot nem tudnak hozzáilleszteni az adócsökkentés pártja szerepéhez. De a hét eleji szocialista felháborodás – miszerint még a luxusadó értékhatárának a leszállítása is túl sok – is csak amolyan nyári dünnyögés volt. A heti „nagy sztori” a kormányzati negyed építészeti tervének meghirdetése volt. Az építkezés elvileg 2009-re elkészül, a minisztériumok összeköltöznek, s az egész jól megtérül 25 év alatt. A beruházásra szükség van, ám kérdés, hogy a legjobb pillanatban történik-e minden, és sikerül-e botrányok nélkül megúszni, valamint megfelelni az olcsóbb állam szlogennek. TE







