Nehéz máshogy érteni: megfenyegették Hernádi Zsoltot a Mol élén, ezt tervezi vele a Tisza-kormány – „Érvényben van az elfogatóparancs”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTovábbra is érvényben van a Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen kiadott horvát elfogatóparancs, valamint az erre épülő európai elfogatóparancs, azt a horvát igazságügyi minisztérium is megerősítette – írja Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Facebook-bejegyzése alapján a HVG.

Posztjában Panyi emlékeztetett, hogy a horvát bíróság távollétében ítélte börtönre Hernádi Zsoltot, amiért a vád szerint megvesztegette Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, hogy a Mol megszerezze az irányítási jogokat a horvát INA olajvállalat felett. Az ügy több mint tíz éve húzódik, a Fővárosi Törvényszék március 18-án jogerős döntésben tagadta meg a horvát ítéletek elismerését.
Az újságíró több, kormányzati körökhöz kötődő forrásból úgy értesült, hogy bár a Tisza környezetében is vannak, akik vitatják Hernádi bűnösségét ebben az ügyben, a legtöbben úgy vélik, a Magyar Péter által ígért rendszerváltás hitelesen nem valósítható meg úgy, ha továbbra is ő vezeti az ország egyik legnagyobb vállalatát.
Panyi Szabolcs „egy volt molos bennfentest” is megszólaltatott, aki azt mondta, a Hernádi feje felett lebegő elfogatóparancs hosszú ideje „hasznos politikai kontrolleszköz” volt a kormány számára, mert a Mol-vezér szabadsága gyakorlatilag Orbán jóindulatától függött. Ám mivel most már Magyar Péter a miniszterelnök, nehéz belátni, hogyan maradhatna a helyén egy ennyire kompromittált szereplő. Az újságíró kérdésivel megkereste a Miniszterelnökséget és a Molt is, ám egyelőre nem kapott válaszokat.
Bírósági ítélet: Horvátország megfenyegette a Mol vezérét – „Hernádi Zsolt urat azonnal le fogják tartóztatni, ha átlép egy másik uniós országba”
A magyar bíróság márciusi döntése szerint Magyarország nem veszi figyelembe a horvát bíróság Hernádi Zsolt ellen hozott jogerős ítéleteit. A Mol-vezér szerint ez újabb mérföldkő az ellene és a cége ellen elkövetett igazságtalanságok korrigálásában. Erre válaszul azonban a horvát igazságügyi miniszter megfenyegette az üzletembert.
A Fővárosi Törvényszék ugyanis kimondta, hogy Magyarország nem veszi figyelembe a horvát bíróságok által Hernádi Zsolt ellen hozott jogerős ítéleteket. A Mol közleménye szerint a bíróság részletesen feltárta az eljárás során történt jogsértéseket, külön hangsúlyozva a tisztességes és pártatlan eljáráshoz való alapvető jog, valamint a védekezéshez való jog súlyos megsértését.
Nem ezt várta a Mol, most teljesen meglepődött: kegyetlen pofont kap Magyar Péteréktől – így fog kinézni az új adó
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata szerint kiterjesztenék a Molt terhelő extraprofitadót az orosz Urál és a Brent típusú kőolaj közötti kisebb árkülönbözetekre is. Az intézkedés a tervek szerint több mint 21 milliárd forinttal javíthatja a költségvetés egyenlegét 2026 és 2027 során.
A jelenlegi rendszer lényege, hogy az állam különadót vet ki arra a többletnyereségre, amely abból adódhat, hogy a Mol az olcsóbb orosz kőolajat dolgozza fel, miközben a nemzetközi piacon magasabb árak érvényesülnek. A mostani javaslat ezt a rendszert alakítaná át sávossá.
A tervezet szerint a 2 és 5 amerikai dollár közötti hordónkénti árkülönbözet után 50 százalékos adót kellene fizetni. Az 5 dollár feletti árkülönbözetre továbbra is a jelenlegi, rendkívül magas, 95 százalékos adókulcs vonatkozna. A változások első alkalommal a 2026 augusztusára vonatkozó adófizetési kötelezettségeknél lépnének életbe. Emellett a kormány a különadó hatályát a 2027-es adóévre is kiterjesztené, vagyis a Molnak a következő években is számolnia kellene a rendkívüli teherrel.


