Dmitrij Medvegyev Oroszország elnöki székében

Noha a gondosan megszűrt, többségében a volt szovjet tagköztársaságokból érkezett megfigyelői csoportok már vasárnap este siettek kijelenteni, hogy különösebb szabálytalanságokat nem tapasztaltak, Oroszország és a világ kapcsolatára a Medvegyev-korszakban is óhatatlanul hatással lesz, hogy a politikus nem demokratikus úton került hatalomra. A Putyin-kör mögött álló agytröszt nem a választás napján, hanem azt megelőzően biztosította az „Utód hadművelet” sikerét – egyebek mellett még az 1947-es magyarországi választásoknak Oroszország-szerte alkalmazott „kék cédulás” módszerével is. Szentpéterváron például a költségvetési intézmények dolgozóit súlyos büntetés terhe mellett kötelezték, hogy jelentsék a szavazókörzetükben: máshol kívánnak szavazni. Az ehhez kapott igazolást a főnökeik rendelkezésére kellett bocsátani. Mivel a város óvodáiban csak 4000 ilyen cédulát tudtak gyűjteni, a vezetőket prémiumelvonással sújtották.

A birodalom másik szegletében, Primorje iskoláiban a tanárokat hasonló igazolás beszolgáltatására kényszerítették, és 10 ezer rubel prémiumot ígértek azoknak a pedagógusoknak, akik az összes általuk tanított gyerek szüleit csoportosan a szavazóhelyiségekbe kísérik. „Hát nem értitek, hogy ettől függ az iskolánk pénzügyi helyzete?!” – magyarázta a múlt pénteken Larisza Klepcova igazgató.

Mindez önmagában nem újdonság, hiszen hasonló körülmények között zajlott a választási kampány elején 4 százalékos népszerűségi indexű Borisz Jelcin újraválasztása 1996-ban, Vlagyimir Putyin 2000. január elsejei hatalomra kerülése, de a második ciklusra való 2004-es felhatalmazása is. Most már az a kérdés, milyen lesz a szürke eminenciás szerepéhez szokott Medvegyev az ország élén. Mennyiben lesz más az ország politikája, mint elődje regnálása alatt? És hogyan fér majd meg a miniszterelnöki stallumot elnyerő Vlagyimir Putyinnal?

Kétségtelen, a megválasztott elnök nem karizmatikus személyiség. De Putyin sem volt az – viszont a hazájában gyűlölt Borisz Jelcin utódaként gyorsan, fegyelmezetten beletanult a „jó cár” szerepébe. Medvegyevnek – éppen az előd népszerűsége miatt – ez láthatólag sokkal nehezebb lesz. Már csak azért is, mert Putyinnal ellentétben a megválasztott államfő nem ápol különösebben jó kapcsolatokat a Kreml mindenható főideológusával, Vlagyiszlav Szurkovval, akinek az orosz autokrácia legitimálására bevezetett „szuverén”, „irányított” demokrácia fogalmát nyilvánosan bírálta.

A volt szovjet fegyveres testületekből a Kreml élére került orosz vezetőkkel szemben tipikus értelmiséginek, civilnek beállított Dmitrij Medvegyev az 1990-es években óriási gyakorlatot szerzett a korszerű piacgazdaság működtetésében. Se szeri, se száma például azoknak a közös vállalatoknak, amelyeket Pétervárott az ő jogi segítségével alapítottak, és folyamatos tanácsadásával működtettek. Ezek elsődleges célja az állami, illetve az önkormányzati vagyon értékesítése volt, főleg német cégekkel közös vállalkozásokban. Medvegyev a pétervári évek alatt számos volt kágébések által alapított céget patronált, jogi tanácsadójuk volt. Így barátkozott össze a KGB legnagyobb mai utódszervezete, az FSZB jelenlegi elnökével, Nyikolaj Patrusevvel, aki összehozta őt Putyinnal.

Közös patrónusuk, az azóta elhunyt Anatolij Szobcsak pétervári polgármester 1996-os választási veresége után a csapat – a Szobcsakot legyőző erők boszszújától való félelmében – Moszkvába tette át székhelyét. Putyin gyors „felépítése”, majd elnöksége alatt az utód egyre több feladatot kapott, amelyben megmutathatta vezetői képességeit. A Gazprom igazgatótanácsi elnökeként Medvegyev roppant ritkán szólalt meg, de megtanulta, hogy a mamutcéget a Kreml politikai céljainak trójai falovaként használja fel.

Ezért nem meglepő, hogy kínosan hiányzó nemzetközi fellépésének terrénumául a választás előtt Moszkvában éppen az ideológiailag is fontos szerbiai és az orosz érdekeket fergetegesen, látszólag órák alatt érvényesítő budapesti látogatást szervezték meg számára, diplomáciai képességeinek bizonyítására. A Déli Áramlat magyarországi szakaszáról született megállapodást ugyanakkor még az orosz szaksajtó is elmarasztalta: moszkvai közgazdászok szerint a Gazprom újra beleesett a Németországba tartó Északi Áramlattal kapcsolatban elkövetett hibákba. Elsősorban a tervezett vezeték megvalósíthatósági tanulmányának hiánya és a tengermélyi szakaszokon felmerülő jogi kérdések tisztázatlansága miatt.

Medvegyev legnagyobb gazdaságpolitikai feladata mind ez idáig az elmúlt nyolc évben keletkezett 750 milliárd dolláros energetikai bevételekből elkülönített Stabilizációs Alap fele részéből megvalósítandó négy nagy nemzeti program menedzselése volt. A 2005 novemberében bejelentett tervek a lakáshoz jutást, az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság helyzetét voltak hivatva javítani. A hosszú lejáratú hitelekre épülő projektek azonban eddig még nem hoztak átütő sikert: az utóbbi időben pedig főleg Medvegyevnek az elnökválasztási kampány részeként szervezett országjárását szolgálták.

A Kreml kézi vezérlésével működtetett orosz gazdaság sorsát Medvegyev győzelme után még sokáig személyi és pozícióharcok határozzák majd meg. A megválasztott elnök óhatatlanul szembe fog kerülni az idáig is megölő ellenségének tartott Ivan Szecsinnel, az elnöki adminisztráció helyettes vezetőjével, akinek köre a Rosznyefty élén hallatlanul durva, „vadkapitalista” módszerekkel elorozta a Gazprom elől a Jukosz vagyonának tetemes részét. Másrészt már a választások előtt elkezdődött a verbális háború Vlagyimir Putyinnal az elnöki és a volt államfőre váró miniszterelnöki jogkörök birtoklásáért. Oroszországban nincsenek hagyományai a kettős hatalomnak.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa