Meghalt Edward de Bono, a laterális gondolkodás atyja (1933–2021), a Máltán született híres gondolkodó, akinek már az iskolában is „zseni” volt a beceneve, és engedéllyel iskolai osztályokat ugorhatott át. Orvosnak tanult Anglia leghíresebb egyetemein, két doktorátust is szerzett, és több évig dolgozott kutatóként fiziológiai és pszichológiai szakterületeken. Nem meglepő a pályaválasztása, hiszen családja orvosok hét generációjával büszkélkedhetett, mi több, az anyai ágat állítólag Napóleonig tudták visszavezetni. Híressé azonban a gondolkodási módok mélyreható átalakítását elősegítő módszere, a laterális gondolkodás tette. Orvosi tanulmányai vezették el ahhoz a felismeréshez, hogy az agyat, a gondolkodást másképp lehet szervezni, mint ahogy megszoktuk. Úgy vélte, és ennek megvalósításához könyvek sorával is hozzájárult, hogy alapjaiban el kell térni az általa „hármak bandájának” nevezett filozófusok – pedig megszoktuk, hogy őket inkább a gondolkodás három óriásának tartsuk –, Szókratész, Platón és Arisztotelész által meghonosított logikától, a vertikális gondolkodásmódtól.
De Bono egészen eltérő módszert javasolt: a laterális (szó szerinti fordításban oldalról ható, de talán helyesebb a körüljáró megfogalmazás) logikát.
Már első erről szóló művével, az 1969-ben megjelent A gondolkodás mechanizmusa című könyvével is nagy sikereket ért el. Nem kisebb vállalatok, mint – egyebek közt – a Dow Chemical, a DuPont, a Microsoft, az IBM, a Goldman Sachs, a Siemens, karolták föl és hasznosították a módszerét. Egyetlen példa a sikerére: a Siemensnél a termékfejlesztési időt a felére tudták csökkenteni ezzel a módszerrel. Sőt, a szovjet peresztrojka időszakában a szakemberek körében a legnépszerűbbek közé tartoztak a könyvei, amelyekből mintegy hetven jelent meg, olyan ütős címekkel, mint Hogyan legyünk érdekesebbek? vagy Gondolkodj! Mielőtt túl késő.
Módszerének megjelenítésére igencsak különös formáció volt a Hat Gondolkodó Kalap megalkotása. Döbbenetes módon előfordult, hogy ezzel a módszerrel az olykor egész napig elhúzódó értekezletek helyett negyedóra is elég volt a döntéshozatalhoz.
Vegyük sorra nagyon röviden a hat különböző színű kalap (vagyis az ezeket hordozók) viselkedését.
- A fehér kalap a tények hordozója. E kalap viselői számára nincs mellébeszélés, csak a tényeket, adatokat gyűjtik össze.
- A piros kalap alatt az érzések dominálnak, minden, ami nem racionális, ők az indoklás nélküli intuíciók, ötletek, sejtések sorát hordozzák.
- A fekete kalap a fékezés szimbóluma, az aggályoké, ellenvetéseké.
- A sárga kalap a pozitív gondolatok jelképezője, hordozói az előnyök, a nyereségesség, a működőképesség megfogalmazói.
- A zöld kalapban új utak, a legvadabb ötletek kereshetők, akár szembeszállva az úgynevezett mindennapi józan ésszel is, még akkor is, ahol úgy látszik, lehetetlen megvalósítani az elképzelést. Bármilyen ötlet bedobható, a legképtelenebb is. Ha aztán valamelyikkel mégis elkezdünk foglalkozni, a fehér kalapban összegyűjtjük a szükséges tényeket, a sárgában felkutatjuk a reálisan várható előnyöket, a feketében pedig a hátrányokat.
- Végül a kék kalapban lehet egybefogni az eddigi folyamatokat, biztosítva, hogy valóban elérhető legyen a kívánt cél. A kalapok használatának sorrendje rugalmas, az elérendő cél határozza meg.
Meglepően eredeti, nagyon új megközelítések, megoldások. Főleg azért, mert iskoláinkban elsődlegesen a „hármak bandájának” klasszikus, hierarchikus logikai közelítéseit, módszereit tanultuk. De Bono laterális gondolkodásának sikerét rendkívül érdekes példák sora igazolja. Köztük a már említett óriásvállalatoké, amelyek vezetői nyilván szabadabb, eredetibb gondolkodású emberek, mint az átlag, ennélfogva felismerték a módszer hatékonyságát, alkalmasságát. Sőt, még a politikusok között is utat talált, állítólag egyes sikeres békemegállapodások előkészítésében e gondolkodás- és vitamódszer vitt el a végső megállapodásig. A neves The Economist folyóirat idézi azt az igencsak különleges esetet, amikor a dél-afrikai platinabányákban dolgozó, tizennégy különböző törzsből jött, írástudatlan munkások e módszert megismerve képesek lettek arra, hogy békés összhangban együttműködjenek egymással. Ám érdemes azt is figyelembe venni a laterális gondolkodási módszer sikeres alkalmazásához, hogy mindenki magában hordja az egyes kalapok iránti elfogultságát. Erre maga De Bono is figyelmeztetett az előadásaiban.
Ellentmondásokkal, erjedéses folyamatokkal, viszályokkal és nagyon is határozott, nemegyszer igencsak szélsőséges politikai állításokkal és törekvésekkel teli világunkban igen nagy szükség lenne a hat színes kalap viselésére és az alattuk végbemenő gondolkodásmód gyakorlati alkalmazására: a fehér kalap alatt a tények tiszteletére, a piros kalap alatt az egyébként nagyon is fontos érzelmek és érzések szabad áradására, ám fékezve a túlbuzgást a fekete kalap viselésével. Nagyon fontos, hogy legyen mindig kéznél az optimizmus, a „megcsináljuk, elérjük” módszert jelképező sárga kalap, nemkülönben a legújabb módszerek, eljárások keresésében a zöld kalap, hogy végül, mindezeket szintetizálva boldogan megtalálják a keresők és a végrehajtók a kék kalapban a végső megoldásokat.
Doktor De Bono, immár találkozván a „hármak bandájával”, vagyis a gondolkodás óriásaival, megvitathatja velük, hogy melyikük módszere hatékonyabb, célravezetőbb: a hierarchikus, avagy a laterális.
