Őszintén szólva nem lennék a most alakult a Kormány helyében. Nem azért, mert a szomszédunkban zajló háború elől menekülő százezrek élelemmel, ruházattal, szállással történő ellátása egyre növekvő terheket jelent az egész országnak – hiszen ez humanitárius kötelessége mindannyiunknak –, és nem is azért, mert a nagyhatalmi törekvések ellenében egy apró országnak hihetetlenül nehéz a saját érdekeit is képviselnie, hiszen ez a civilizáció kezdete óta így van. 

Sokkal inkább azért, mert a hosszú évek óta tartó konjunktúra eredményeként sokaknak mára szinte elképzelhetetlené vált, hogy a lassan, de biztosan felépített létbiztonság eltűnhet, a polcok – akárcsak Nagy-Britanniában – esetleg üresek lehetnek, télen nem lesz mivel fűteni, vagy kimaradhat az elektromos szolgáltatás, és talán le kell mondani a külföldi utazást, no meg a jövőre tervezett új autó vásárlást is. Ez pedig a leggazdagabbakat leszámítva, gyakorlatilag az egész hazai lakosságot érintheti. 

Egy eddig soha nem látott léptékű globális gazdasági, kulturális, biztonsági és energiapolitikai válságban kell most a kormányrudat jól irányítani. 

Bár még csak a kezdetek kezdetén járunk, és egyelőre sikerrel vettük az akadályokat, de csak Isten a megmondhatója, hogy közelmúltunk és jelenünk történéseinek mi lesz a végkifejlete. Amíg rögzített áron vásárolunk üzemanyagot, alapvető élelmiszereket, nem érezzük a közelgő bajt, sőt talán legyintünk is, hogy „Majd vége lesz egyszer!” Vége is lesz, ez nem kérdés. De nem mindegy, hogy milyen árat fizetünk érte. Ha egy tűzhányó közelében élünk, számolnunk kell azzal, hogy egyszer ki fog törni. Nem fatalizmus, ha felkészülünk a legrosszabbra is, vagy legalábbis többféle opcióval számolunk. A németek 250 százalékos villamosenergia-áremelése a távoli, gazdag ország baja, minket pedig egyelőre, legalábbis lakossági szinten nem érint. Kitettségünk növekedése azonban pusztán idő kérdése. Egy globálisan működő gazdaságban nem lehet a világ legnagyobb gazdaságainak a problémáit lokalizálni. A vállalatok drasztikusan emelkedő terhei előbb-utóbb begyűrűznek a lakossági szférába is, ha tehát az áram és az energia ára marad, majd kénytelenek leszünk minden másért jelentősen többet fizetni. 

Néhány hónapja még megválaszolhatatlan, szinte költői kérdésnek tűnt, hogy miért akarna valaki leválni az energia- és közműszolgáltatások olcsó és biztonságos hálózati rendszeréről, és miért szeretne esetleg energiafüggetlenné válni? Az élet, a világpolitika azonban akarva-akaratlanul is rávilágított arra, hogy a talán nem is olyan távoli jövőben újra kell tanulnunk a természettel való együttélés minden pillanatát és ki kell alakítanunk egy újfajta életvitelt, amelyben az energiának is valódi, és nem pusztán a számláinkon megjelenő értéket kell adnunk. 

Hydrogen,Renewable,Energy,Production,-,Hydrogen,Gas,For,Clean,Electricity
Fotó: Shutterstock

Könnyen lehet, hogy az orosz gáz és olaj által eddig valóságosnak látszó energiabiztonságunk egy csapásra megszűnik, azaz egyik pillanatról a másikra elzárják a gázcsapokat, nem szállítanak olajat a Mol finomítóiba, és közben az összes megélhetésre fordított kiadásunk is sokszorosára nőhet. Az okos ember ezért nem más kárán tanul, hanem előre látó. Vagyis felkészül olyan lehetőségekre is, amelyekkel sokan esetleg nem is számolnak, és az energiaellátást akár háztartásonként is biztosító energiatárolási megoldásokkal huzamosabb ideig is fenntarthatóvá teszi egy eszkalálódó válság esetén az otthonát, a gazdaságát vagy éppen a vállalkozását.

A rezsicsökkentésnek köszönhetően a villamosenergia- és gázalapú megtakarításaink éves szinten, háztartásonként több százezer forintra rúgnak. 

Sajnos ezt eddig sokan ajándéknak tekintették, és a támogatásnak köszönhetően felszabadult forrást kényelmi kiadásokra fordították, ahelyett, hogy a nehezebb időszakokkal is számolva, mondjuk egy energiatárolóval kiegészített napelemes hibrid vagy hálózatfüggetlen rendszer kialakítása került volna előtérbe. Pedig nemcsak hogy érdemes, hanem felelősségteljes döntés is lenne nem új autóra, telefonra, bútorra vagy utazásra költeni ezt a pénzt, hanem háztartási méretű kiserőművekbe és otthoni energiatárolókba fektetni a jövedelmet. Aki teheti, annak nem árt gyorsan lépnie, mielőtt a nálunk gazdagabb országok is lecsapnak az elsősorban ázsiaiak által gyártott technológiákra és lehetetlen lesz értelmezhető áron beszerezni ezeket a termékeket. 

Ha tudjuk, hogy az energia nem alapjog, vagyis csak annak jár, aki fizet érte, akkor ezeknek az új típusú, otthoni energiamenedzselési technológiáknak a megismerésére több időt kell fordítanunk, mert a ma még természetesnek tűnő mozdulatainkat, vagyis, hogy otthonunkba lépve felkapcsoljuk a villanyt, elindítjuk a mosógépet, vagy a szárítót, lehet, hogy hosszabb-rövidebb időre el kell felejtenünk. 

Persze a hálózati energia egyelőre rendelkezésünkre áll. De jobb óvatosnak lenni, mint félni és fázni a sötétben.