Davosi tükör: miben lehet jobb Közép-Európa?

Alapítása, 1971 óta ötvenedik alkalommal rendezték meg a svájci Davosban a Világgazdasági Fórumot (WEF), ahol a világ háromezer kormányzati, nonprofit, versenypiaci és intézményi vezetője gyűlt össze ötszáz akkreditált tudósító társaságában.

Első alkalommal nyílt lehetőségem arra, hogy a magyar nézőpontot és a Tungsramot képviseljem egy davosi kerekasztal-beszélgetésen az úgynevezett Lengyel Házban, amely a közép-európai jelenlét központja volt az esemény során. Több állam, régió és szervezet bérelt ki hasonló helyszínt, mindegyikük előadásokat és beszélgetéseket szervezett, amelyek a legnagyobb médiafigyelmet kapó központi konferenciát egészítették ki. A Közép-Európa gazdasági helyzetéről és lehetőségeiről szóló kerekasztalnál a szervező Pekao Bank, a PZU és a McKinsey tanácsadó cég, valamint a varsói amerikai nagyköveten kívül az OTP és a Netguru képviselői foglaltak helyet.

Közép-Európát, vagy ahogy az Egyesült Államok gyakran emlegeti, a Balti-tengertől az Adriáig és Romániáig terjedő térséget, a „három tenger övezte régiót” (Balti-, Adriai- és Fekete-tenger) százmillió ember lakja: fontos gazdasági tényező jól képzett munkaerővel, Nyugat-Európát meghaladó GDP-növekedéssel és kedvező elhelyezkedéssel kelet és nyugat, észak és dél között. Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia fejlettnek számít, a többiek pedig efelé tartanak.

A kerekasztal-beszélgetés során minden résztvevő egyetértett abban, hogy nekünk, közép-európaiaknak dolgoznunk kell a nemzetközi imázsukon, mivel a külföld nem mindig van tisztában a régió lehetőségeivel, az objektív erősségekkel és Európa növekedésének motorjaként Közép-Európa gazdasági súlyával. Ha a szabályozókat és a kommunikációt össze tudnánk hangolni, valamint országaink kapcsolatát szorosabbra tudnánk fűzni,

stabil, fenntartható teljesítményünk révén hamar bekerülhetnénk a világ tíz legerősebb gazdasága közé.

Ezzel szemben a közép-európai országok közötti kereskedelem sokkal kisebb volumenű, mint a régió és Nyugat-Európa közötti.

Ami igaz a régióra és tagországaira, ugyanúgy vonatkozik a lakosaira: a közép-európaiaknak maguknak is fejlődniük kellene abban, hogy piacképesek legyenek, be tudják mutatni – gyakran kiváló – képességeiket nemzetközi környezetben, valamint vállalni merjenek némi kiszámítható kockázatot. Visszatérve a makroszintre: fontos téma volt a helyi finanszírozás és a felgyűlt tőke felhasználása a helyi piaci szereplők fejlesztésére, akik aztán képesek lesznek megállni a helyüket a globális versenyben.

Egy másik fontos téma volt az autóipar számottevő súlya a legfontosabb közép-európai országokban. Gyakran nevezem „autóipari banánnak” a térképen kialakuló formája miatt a lengyel Poznantól, Csehországon és Szlovákián át több magyarországi helyszínig azt a területet, amely közvetlenül vagy közvetetten több százezer közép-európainak ad munkát. A jelenleg zajló technológiai váltás, amely többek között az első számú német autóipari beszállítókat (OEM) érinti, fokozza az igényt a jövőt meghatározó, saját közép-európai stratégiák kialakítására. A helyi vállalatok, kkv-k, második vagy harmadik szintű beszállítók nehezen váltanak irányt, ha az OEM, amelynek dolgoznak, kénytelen változtatni. Jó példa erre a belső égésű motoroktól az elektromos járművek irányába zajló mozgás.

A fentiek alapján véleményem szerint

Magyarország jó úton van: a fenntartható növekedés fontos tényezője, hogy a kkv-kat és a startupokat mennyire támogatja az állam

(erre jó példa, hogy az amerikai kormány ott állt Elon Musk kezdő lépéseinél), Magyarország pedig az aktív állami szerepvállalás stratégiáját követi e tekintetben. Ahhoz, hogy az egy főre eső GDP nyugat-európai szintjéhez közelítsünk, jobb termelékenység, több, innovációt célzó befektetés, valamint a munkaerő és a diplomások folyamatos piaci felkészítése szükséges. A kerekasztalnál teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy minden országnak saját erősségeire kell koncentrálnia, és forrásait – legyenek azok pénzügyi, oktatási vagy innovációs formák – e területek mögé kell felsorakoztatnia. A váltás a Made in Hungary felől az Invented in Hungary (magyar találmány) irányába már zajlik – a Tungsram is része ennek. Egyszerűen fogalmazva: minden magyarnak magasabb, piacképesebb értéket kell generálnia, így a béremelkedés anélkül is lehetséges, hogy a globális versenyképességet veszélyeztetné.

Ha az említett autóipari váltást (Automotive 2.0) tekintjük itthon, akkor azt látjuk, hogy Magyarország a világ egyik legiparosodottabb országa és legnyitottabb gazdasága – ennek köszönhetően vonz nagy akkumulátorgyártói befektetéseket. A feladat most az, hogy saját megfogalmazásom szerint „fekete lyukat” építsen ezek köré, amely nem bolygókat és csillagokat szippantana be, hanem specializált beszállítókat és az akkumulátor-értéklánc további résztvevőit, úgy, hogy egyetemeket, iskolákat, a magyar innovációba történő további befektetéseket, startupokat, kkv-ket sorakoztatna mögé, létrehozva egy teljes, nemzetközileg is versenyképes ökoszisztémát. Mindezt potenciálisan a szomszéd országokkal együttműködve. Úgy látom, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiájának ez már a része, és történnek lépések is ez irányban.

Ha megengedik, hogy kicsit hazabeszéljek: a Tungsram mindebben aktív szerepet vállal. Integrátorként felhasználja globális hálózatát és értékláncát a magyar cégek érdekében, és hídként szolgálhat az egyetemi kutatás-fejlesztés és a piacok között, miközben (maradva ennél a metaforánál) a magyar ipar hídfőállása néhány kiválasztott fejlődő ország piacán.