Már ketyeg az államadósság időzített bombája

Elemzés | Vélemény
Az egy generáció óta legmélyebb recesszió után a gazdaságok lassan világszerte visszatérnek a növekedéshez. Ezzel a figyelem ismét a hatalmas fiskális deficitek és az államadósság megugrása felé fordult.

Az államháztartási hiány az Egyesült Államokban az idén várhatóan eléri a GDP 13,5 százalékát, ez kétszer akkora, mint a 80-as évek elejének félelmetes emlékezetű recessziója idején regisztrált rekord. Ugyanez a mutató Nagy-Britanniában 14,4, Franciaországban 8,2, Indiában 8,0, Japánban 7,4, Németországban és Kínában 4,7, illetve 4,2 százalék.



Recesszió idején általában automatikusan visszaesnek az adóbevételek, miközben növekednek a szociális-jóléti juttatások. Sok országban azonban ezen felül is megemelték a kiadásokat, illetve adócsökkentést hagytak jóvá, hogy élénkítsék a gazdaságot. A deficit növekménye így részben az automatikus stabilizátorok hatásából, részben az egyedi, célzottan alkalmazott programokból áll össze. Ez utóbbi a legnagyobb hányadban az Egyesült Államokban volt kimutatható, ahol elérte a GDP 4,8 százalékát, Kínában a 4,4 százalékát. Szerényebb volt viszont eme tétel Németországban és Kanadában, illetve elhanyagolhatónak tekinthető Nagy-Britanniában, Franciaországban és Indiában.

Az automatikus stabilizátorok szerinti kiadásnövelés szintén az Egyesült Államokban volt a legnagyobb, szerényebb összegre jött viszont ki Nagy-Britanniában, illetve Németországban, illetve elhanyagolható volt Japánban, Indiában, Kanadában, Kínában, Franciaországban és Olaszországban. Ennek a tételnek az automatikus hatása várhatóan rövidesen elenyészik, amint a gazdaságok visszatérnek a normális növekedési pályára. Épp ezért nagy vita bontakozott ki – többek között a G20-tanácskozáson – arról, hogy a célzott ösztönzési programokat vajon kiterjesszék-e, befejezzék-e, esetleg megismételjék vagy éppen a visszájukra fordítsák-e azokat.



Látni kell azonban, hogy a fiskális politikában sem létezik az a bizonyos „ingyenebéd”, mert a ma hitelként felvett és ösztönzésre költött összegeket a jövőben – adóból fedezve – kamatostul kell visszafizetni, ez hosszú távon terheli meg a növekedést. Egyes politikusok – például az amerikai elnök – a gazdasági válságra adott hatásos válaszként propagálják a fiskális programjaikat, és hatalmasra duzzasztják az államadósságot. A hatalmon éppen nem lévő politikai pártok általában az utódainkra hagyott szörnyű örökségként átkozzák el a nagy összegű deficiteket és az államadósságot. Így felvethető a kérdés, hogy valójában mikor kívánatosak, illetve mikor károsak a deficitek.

A gazdaság állapotának a költségvetésre kifejtett hatása gyorsabb, biztosabb és szélesebb körű, mint fordítva. Abban minden közgazdász egyetért, hogy hagyni kell érvényre jutni az automatikus stabilizátorok hatását. Az ezen felüli, célzott fiskális politika azonban gyakran nehézkes. A mostani amerikai élénkítő program például az ígértnél sokkal később lépett hatályba, így a kiadásra szánt pénz legnagyobb hányadát például akkor költik el, amikor a recesszió szemlátomást véget ért.
Az teljesen helyénvaló, hogy a hosszú távon ható állami beruházásokat hitelből finanszírozzák, mert az előnyök sok éven át hatnak, ráadásul a terheket akár több generációra lehet elosztani. Az is hatékony eljárás, ha a kormányok az adókulcsokat – például fegyverkezési programok idején – hosszabb időn keresztül stabilan tartják, és deficittel finanszírozzák a kiadásokat, s egy későbbi fázisban fékezik meg az adósság növekedését. Az amerikai szövetségi kormány hitelfelvételei például a második világháború óta rendre meghaladták az adóbevételeket. A mostani ösztönző programok azonban a fent említett okok egyikével sem igazolhatók.

A kiadások hatékonysága kiegyensúlyozott költségvetés esetén is kérdéses. Ha pedig nagyok a deficitek, akkor a mai fogyasztás számlája áttevődik a jövő generációk vállára, ezzel kiszorítják a magánberuházásokat és lassítják az életszínvonal növekedését. A deficitek még kockázatosabbak, ha a korábbi hiányok miatt felhalmozott államadósság szintje magas, vagy ha a GDP-hez viszonyítva gyorsan emelkedik.

A deficitek főleg akkor problémásak, ha a fogyasztást finanszírozzák, nem pedig az állami infrastruktúra-beruházásokat. A mostani ösztönző programok többségében azonban az infrastruktúra-fejlesztési komponensek szerény összegűek, és késleltetve fejtik ki a hatásukat. Ez azt jelenti, hogy nem állnának ki egy szigorú költség-haszon elemzést. Ez utóbbit igazolja, hogy egyes szövetségi szervek a korábbiaknál tízszer nagyobb összeget szeretnének költeni. A deficitek ráadásul meglódíthatják az inflációt, ha a központi bankok monetizálják az államadósságot, ami nemcsak a piacokat aggasztja, hanem – mint az Amerikához intézett kínai figyelmeztetés jelzi – a külföldi kormányokat is.

Az ilyen aggályok megkövetelik fiskális kilépési stratégiák megtervezését, közzétételét és életbeléptetését, mielőtt az ösztönző programok permanens eszközként meggyökeresednének a gazdaságban, s amíg ehhez erős, függőségben élő támogató- és szavazóbázis ki nem alakul. Ez ugyanis nagyban növelné a kamatemelések, az infláció és a későbbi adóztatási kényszer kockázatát. Ennek alapján az állampolgárok – Bostontól Berlinig, Mumbaitól Moszkváig – helyesen teszik, ha szörnyülködve figyelik az államadósság robbanásszerű növekedését.

Copyright: Project Syndicate, 2009
@ www.project-syndicate.org

Jövő héten kezdődik a villányi kékszőlők szüretelése

Egyes gazdák már augusztus utolsó napjaiban megkezdhetik a kékszőlőfajták szüretelését a villányi borvidéken.

Trendfordulót hozhatnak a beruházások

Ha a kínai pártvezetés megduplázza az infrastrukturális stimulust, akkor emelkedésnek indulhat az ipari fémek kereslete.
Világgazdaság Piactér